Connect with us

Kerítésen innen

Állami segítség a kiégett Hotel Silvanusnak!

silvanus,
Megosztás

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.

Nyitás ősszel

Az MTÜ kiemelte az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, hogy a tovagyűrűző gazdasági hatások révén a térség szempontjából is kulcsfontosságú a Visegrád belföldi szálláshelyiforgalmának 46 százalékát biztosító hotel mihamarabbi újranyitása.

A helyreállítási munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be.

Közölték, a kormány az elmúlt években is több alkalommal járult hozzá ahhoz, hogy kormányzati segítséget kapjanak a turisztikai ágazat bajba jutott vállalkozásai, és minél gyorsabb legyen a szektor pandémiát követő visszaépülése. Emlékeztettek: a Covid idején például a kiesett forgalom ellentételezésével és bértámogatással is segítette a kormány a GDP több mint 10 százalékát adó szektort. A pandémiát követően a versenyképesség növelését pedig többi között egy hatpontos ágazatsegítő csomaggal is támogatta, amit egy jelentős, energiahatékonyságot javító program is kiegészített.

Évtizedek óta a környék kedvence

Hangsúlyozták, hogy a visegrádi Hotel Silvanust 1971-es megnyitása óta a Dunakanyar közkedvelt szállodájaként tartják számon. A szálláshely az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztette szolgáltatásait, 2018-ban elnyerte például az Év hotele címet és elsőként lett az országban „zöld szálloda”. Népszerűségét jól mutatja – tették hozzá -, hogy a tűzeset hétvégéjén is éppen egy nemzetközi konferenciának adott volna otthont, 151 szobájából 143 szobáját töltötték meg a vendégek. A közlemény szerint a Hotel Silvanus fontos szerepet tölt be a település foglalkoztatásában is, több mint 100 munkavállalója van. A szálláshely a térségbeli turisztikai attrakciók, vendéglátóhelyek, üzletek révén további családok százainak megélhetését teszi lehetővé, hiszen a szállóvendégek ezek szolgáltatásait is igénybe veszik – jelezték. Tavaly a Visegrádot is magában foglaló Budapest és környéke forgalmát tekintve a harmadik legfontosabb belföldi turisztikai térség volt: 2023-ban a Silvanushoz hasonló 4 csillagos szállodák adták a térség forgalmának 34 százalékát, szálláshelyi árbevételeinek viszont az 57 százalékát – ismertették. Idézték a közleményben Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját:

 a Hotel Silvanushoz volt köthető például tavaly az összes visegrádi vendégéjszaka több mint egyötöde (22 százalék), a teljes térség belföldi szállásforgalmának pedig a 4 százalékáért felelt. Mielőbbi helyreállítása ágazati érdek, amit az MTÜ egyedi döntéssel 60 millió forinttal segít. Mindez lehetővé teszi, hogy a hotel még több vendéget, még magasabb minőségben szolgálhasson ki a jövőben, ami a térség forgalmának további bővülését eredményezi.

Nem mondanak fel senkinek

A közlemény szerint a szálloda tulajdonosa, Lantos Árpád hangsúlyozta:

„ebben a bevétel nélküli időszakban is mindenképpen meg kívánjuk tartani a munkaerőt, éppen ezért minden segítségért hálásak vagyunk. (…) az MTÜ-től érkező segítség lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak gyorsabban, de hatékonyabban állítsuk helyre és fejleszthessük a szállodát, és tovább lépjünk az üzemeltetés zöldítésében is. Így várhatóan már késő ősszel újra megnyit a hotel”.

Előzmény

Szerző