Kerítésen innen
Havas Henrik: engem felkérnek, aztán vagy igent mondok, vagy nemet – Gattyán Györgynek az előbbit…
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napokban lett Gattyán György dúsgazdag üzletember médiabirodalmának elnöke, de már javában toborozza a szakembereket a nagyszabású projektjéhez – írta a Blikk.
Újra a vártán….
A lap információi szerint feladata a frisshirek.hu online portál olvasótáborának, illetve a hozzá tartozó YouTube-csatorna nézőszámának növelése lesz. Havas Henrik azt mondta, a Docler Holdinghoz tartozó Frisshírek Médiacsoportnál készen kapta a technológiát, amely a mesterséges intelligencia segítségével cikkeket generál, ami idehaza még meglehetősen újnak számít. Igényes, szórakoztató lapot akar. A megbízatás arról szól, hogy állítson fel egy oknyomozó újságírókból álló, független szerkesztőséget, amely politikai, gazdasági érintettségű korrupciógyanús ügyeket dolgoz majd fel.
Az első sikereimet én is ezen a területen értem el. Nehéz műfajról van szó, ezért is keresünk felkészült, elkötelezett újságírókat, és a munkájukhoz próbáljuk megteremteni a szakmai, technikai, anyagi feltételeket
– mondta a projektről, amely mögött szintén Gattyán György áll, akinek a vagyonát tavaly év végén a Forbes 424 milliárd forintra becsülte. (Az üzletember mára eltávolodott a politikától, de frisshirek.hu-nak az általa alapított Megoldás Mozgalom elnöke, Huszár Viktor a minap arról beszélt, miként vinné be a pártot az Európai Parlamentbe.)
Havas Henrik elmondta, nem tudja, milyen az egyszerű nyugdíjas élet, de most van ideje, a feladat pedig érdekli. Novemberben a 24.hu-nak adott nagyinterjúban arról is beszélt, őt pénzzel nem lehet motiválni, munkát se keresett soha.
Engem felkérnek, aztán vagy igent mondok, vagy nemet.
Arról is mesélt, miért gondolja azt, hogy nála csak a néhai kormányfő, Antall József volt naivabb, amikor vele együtt azt hitte, hogy egy magafajta becsületes, támadhatatlan, korrumpálhatatlan, befolyásolhatatlan faszi kell ahhoz, hogy csináljanak egy normális közmédiát.
Ehhez képest nézzünk rá a Fidesz-sajtóra és az abba beolvadó közmédiára. Csupa tehetségtelen, bármire képes genyó.
Friss
- Időjárás, szerdától lassú változás
- Így gondolta Orbán Viktor a repülőrajtot?
- Két napra Fidesz-főfunkcik nélküli hely lesz Budapest – Balatonfüreden ‘zártkörűzik’ a pártelit
- (Nagyon) kisnyugdíjasunk újra plajbász ragadott, a címzett Orbán és a ‘töpörtyűalapanyag” képű minisztere
- Egy hete nyomjátok (…) ennyire ne nézzétek már le a saját szavazóitokat se! – Kapott Orbán hideget-meleget a posztjára
- Másodfokú döntés a Lázár miniszter kontra hódmezővásárhelyi nyugdíjas perében: utóbbi fizessen 10 ezer forintot
- Milyen sors várhatott Navalnij csapatára, amikor Putyin palotájáról tettek közzé egy filmet! – Hétvégi Lendvaiság…
- Több mint száz pert indítottak az oltásellenesek – A Föld meg lapos?
- Havas Henrik: mit várunk és kitől? – ‘Nincs kérdés…(már az sincs….)’
- Filmszemle Budapesten, egy legenda visszatért