Kultúra
87 éves korában meghalt Király Levente, a Nemzet Színésze – Legyen könnyű neki a föld!
Kedd reggel elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Legyen könnyű a föld!
Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Hamar megszerette egymást a színművész és a város – áll a közleményben. A szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett.
Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban.
Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott. A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.
Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések:
- 1967-ben Jászai Mari-díjat,
- 1969-ben Juhász Gyula-díjat,
- 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott,
- 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet.
- A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003 március 15-én a Kossuth-díjat,
- 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet.
1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. 1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára. Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva megmaradt szegedi színésznek.
Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában. 2007-ben Szeged díszpolgárának választották.
A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről – áll a közleményben.
Így búcsúztak tőle…
„Jajj istenem, de sajnálom őt. Hatalmas veszteség a távozása. A tanítványom volt, az első osztályomban végzett a Színművészetin, akkor még Kőnig Levente néven”
– sóhajtott fel Szinetár Miklós, aki a Blikk-től tudta meg a szomorú hírt.
„Remek színész volt és nagyon büszke voltam rá, amikor a Nemzet Színészei közé választották. Nagy sikerei voltak Szegeden, ott igazi sztárként kezelték, megbecsülték és szinte megállt a forgalom, ha feltűnt. Ritkán járt fel Pestre, legutóbb talán két éve volt itt, akkor találkoztam vele utoljára. Tartottuk a kapcsolatot, de jó ideje nem beszéltünk, csak annyit tudtam, hogy betegeskedik”.
Kárász Zénó a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként jó kapcsolatot ápolt a színésszel. Mint mondta, az egész intézményt lesújtotta a Király halála.
„Bár 2017-ben visszavonult, a színház örökös tagja volt. Gyakran sétált erre felé, és olyankor mindig bejött köszönni, megöleltük egymást, örültünk a viszontlátásnak. Az utóbbi években azonban már nem jött, hallottuk, hogy nagyon beteg lett, de senki nem tudta pontosan mivel küzd”
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….