Connect with us

Kerítésen innen

97 éves korában elhunyt Fahidi Éva – Legyen könnyű neki a föld!

Megosztás

Fahidi Éva debreceni nagypolgári zsidó családba született 1925 októberében. Bár szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, 1944. április 29-én a Fahidi családot elfogták, gettóba kényszerítették, majd nem sokkal később az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba deportálták. Húgát és édesanyját már a szelekciókor megölték, édesapja a tábori körülményekbe halt bele.

Megosztás

Fahidi Éva debreceni nagypolgári zsidó családba született 1925 októberében. Bár szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, 1944. április 29-én a Fahidi családot elfogták, gettóba kényszerítették, majd nem sokkal később az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba deportálták. Húgát és édesanyját már a szelekciókor megölték, édesapja a tábori körülményekbe halt bele.

Fahidi Éva családjának negyvenkilenc tagja halt meg a holokausztban,

ő maga azonban túlélte a haláltábort és az azt követő időszakot is, 1945 augusztusában tért haza, ahol nagybátyja fogadta be. Később nyelvtudásának köszönhetően a külkereskedelemben helyezkedett el, a vészkorszakról csak jóval a történtek után kezdett el beszélni és írni. Emlékiratai 2005-ben Anima Rerum – A Dolgok Lelke (2015-től csak: A Dolgok Lelke) címen jelentek meg,

2019-ben pedig megjelent A szerelem alanya és tárgya című kötete.

Fahidi idős korában is aktívan részt vett a közéletben,

rendszeresen felemelte hangját a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen a nemzetközi és a magyar sajtóban, alapítványokban vállalt szerepet, előadásokat tartott. 2015-ben Szabó Réka rendező felkérésére főszerepet vállalt a Tünet együttes Sóvirág – avagy A létezés eufóriája című modern táncprodukciójában, Cuhorka Emesével. A nagy feltűnést keltő darab Fahidi életét elevenítette meg a tánc nyelvén, 2019 márciusáig több mint nyolcvanszor adták elő, az előadás születéséről készült az emlékezetes, többszörös díjnyerte egész estés dokumentumfilm, A létezés eufóriája.

Gábor György búcsúja

„Mély fájdalommal búcsúzom Fahidi Évától, akit személyesen valamikor a kétezres évek legelején ismertem meg, Guti Péternek, a Tudomány Kiadó igazgatójának köszönhetően. Éva 2005-ben adta ki Anima Rerum, A Dolgok Lelke című holokauszt-visszaemlékezését, amelyhez engem kért fel, hogy írjak a munkájához előszót. Addigra Évát már rajongva szerettem, s elvállaltam a felkérést, noha tudtam, hogy a feladat, amire vállalkozom, megoldhatatlanul nehéz, úgyszólván lehetetlen. Ekkoriban sokat találkoztunk, rengeteget beszélgettünk, s nem véletlenül írtam a „… mert különben nincs tovább” című Előszóban:

„Fahidi Évától a legtöbbet kaptam, amit egy író olvasójának képes adni: önnön énem előtti múltam felelevenítésével árnyaltabban és pontosabban ismertem meg önmagamat… újra benépesítette a családomat, visszahozta halottaimat, azokat is, akik akkor, és azokat is, akik azok után mentek el, akiket ismertem, és akiket nem, s tán még azokat is, akik még világra sem jöttek… Hiú, makacs, bornírt közhely annak találgatása, hogy vajon Auschwitz után van-e, lehetséges-e költészet? Auschwitzból, a halálgyárak torkából nem lehetett megszabadulni. Volt, aki megszabadult ugyan, de nem azért, mert lehetett. A szó veszíti el értelmét és jelentését: amott semmit sem lehetett. Tagadólag sem. A létigének nincs olyan alakja, amely elmondhatná, hogy volt, aki mégis kijött onnan. A létige használatába is bele kell pirulni, a létige súlya alatt is össze kell roskadni… Fahidi Éva hazajött… tiszta gondolataival, világos nézeteivel, elképesztő iróniájával, verbalitásával, eszével, tapasztalataival, örökké megmaradt húsz évével, ahogy oda kikerült, hazajött, nem azért, mert lehetett, hanem mert úgy lett…. És mert így lett, ő, akitől mindent elvettek, megkapta magától azt, amit csak eszeveszett kínok közt és csakis a legnagyszerűbbek képesek önmaguknak juttatni: ember-lététől megfosztva ő maga visszaszerezte önmagát.”

Baruch Dayen HaEmet! Legyen áldott az emléke!”

Szerző