Sport
Az ötödik szer
Bemutatták Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok erdélyi tornász életregényének magyar kiadását szerdán Budapesten.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában tartott rendezvény egy rövid filmvetítéssel kezdődött, majd Orendi Mihály MOB-alelnök úgy fogalmazott, a „szép mozgás a szemek zenéje, márpedig nehezen elképzelhető, hogy az ember ennél szebb muzsikát láthat az életben.”
Ady Endrét idézve hozzátette, ha valakire igazán illik az Értől az Oceánig jellemzés, az Szabó Katalin, hiszen szülőfalujától, a Kovászna megyei Zágontól egészen Los Angelesig jutott, ahol az 1984-es olimpián négy aranyérmet nyert. Ugrásban, gerendán és talajon, valamint csapatban a román válogatottal győzött, egyéni összetettben pedig második lett.
Az ötödik szer – Szabó Kati életei című könyv szerzője, Csinta Samu elárulta, régi vágya volt a kötet megírása, mivel az 50 éves sportember a férjével és két gyermekével 25 éve a franciaországi Chamalieres-ben él, ezért már nincs reflektorfényben, bár márciusban elkezd utánpótlásedzőként tevékenykedni.
Csinta Samu és Szabó Katalin – Fotó: MOB/Szalmás Péter
Az újságíró és a legendás sportoló közös munkája tavaly tavasszal kezdődött, és Csinta szerint a kötet leszámol néhány félreértéssel és téveszmével. Ezek közül az egyik, hogy a tornasport a kívülállók számára nagyon kemény világnak tűnik, a versenyzőknek viszont a rengeteg edzés, az extrém erőkifejtés, a koplalás és egyéb áldozatvállalás ellenére nem az, sőt szinte az életüket jelenti.
A szerző nemcsak a korábbi kiváló sportolót, hanem számos edzőjét, pályatársát, ismerősét megszólaltatta a mű készítése közben.
„Ez a könyv messze kilépett egy szokványos sportolói életpálya bemutatásának kereteiből”
– vélekedett.
Csinta Samu a könyv címére utalva kifejtette, Szabó Katalin számára az ötödik szer, vagyis az ötödik kihívás a mérleg volt, mivel rendkívül sokat küzdött a fogyasztással, amit nem kilókban, hanem dekagrammokban mértek.
Szabó Katalin – aki 1983-ban, 15 évesen aranyérmet nyert talajon a budapesti világbajnokságon – elárulta, már évek óta foglalkoztatta, hogy könyv készüljön a pályafutásáról, de korábban nem volt megfelelően felkészülve lelkileg, hogy meséljen az életéről.
„Ezt a kötetet édesanyámnak ajánlom. Ha ő nincs, nem lettem volna tornász, nem lettem volna az az ember, aki ma vagyok, ilyen kemény, erős és ambiciózus”
– mondta. Hozzáfűzte, a könyv egyfajta gyógyszer a számára, mert sok dolgot kimondhatott, amire korábban nem volt lehetősége.
Elhangzott, hogy nagyon sok barátja volt a magyar tornászok között, de a román válogatottnál megtiltották neki, hogy magyarul beszéljen velük.
„Nem volt könnyű helyzet számomra, mert mindig sokat segítettek, nagyon jó volt a viszony közöttünk”
– árulta el Szabó, aki 1983-ban és 1984-ben 17 alkalommal mutatott be hibátlan, 10 pontot érő gyakorlatot.
Megjegyezte, még ma is rendszeres kapcsolatban van korábbi csapattársaival, köztük az ötszörös olimpiai bajnok Nadia Comanecivel is.
Szintén szóba került, hogy a körülmények – például volt olyan év, hogy egyetlen szabadnapot sem kaptak – és a rendkívüli terhelés miatt többször abba akarta hagyni a sportolást, de minden alkalommal gyorsan meggondolta magát. Amikor valóban véget ért a karrierje, kilépett a civil életbe és elkezdte tanulmányait a bukaresti testnevelési egyetemen, nagyon nehéz dolga volt, mert a tornán kívül eleinte semmi máshoz nem értett.
Szabó szerencsésnek tartja magát, hogy pályafutása során komoly sérülése és műtétje sem volt, bár az utóbbi időben már jelentkeztek nála az élsportból adódó fájdalmak.
A 2000-es évek eleje óta egyre többször meghívják különböző rendezvényekre Romániába, és bevallása szerint, amikor csak tudja, mindig elfogadja az invitálást.
A könyv román nyelvű kiadását tavasszal mutatják be.
(Forrás: MTI)
Szerző
5 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
MitBroorp
2024.11.12 04:02 at 04:02
priligy dapoxetine 60mg If your healthcare provider increases your dose, some side effects may temporarily get worse again
MitBroorp
2024.11.21 08:05 at 08:05
priligy tablet Edwin LswiYBcMMJRzqHU 6 27 2022
femara vs clomid pcos
2025.01.16 18:47 at 18:47
Fontaine A, Azouvi P, Remy P, et al buy clomid 100 fertility pills
рабочий промокод 1xslots при регистрации
2025.04.01 23:20 at 23:20
прогон сайта по каталогам белым http://paogiraldo.com/news/paola/?unapproved=378358&moderation-hash=a56bcfaf6e93ba5d34b96c6b1dc4138c#comment-378358 здесь аптека промокод на скидку тильда закрыть страницу от индексации https://www.thefamilylegion.se/viewtopic.php?f=4&t=90266 дома дом промокод на скидку
купон на скидку айфон https://dc-kd.ru/user/OscarRit/ яндекс еда промокод на скидку http://52meiss.com/home.php?mod=space&uid=299601 купон на казань экспресс скидку https://opaseke.com/users/6929 куда писать статьи для продвижения сайта
сайт скидок и купонов биглион сео продвижение статьи сервис прогона сайта и http://halqym.kz/index.php?subaction=userinfo&user=fanaticalsled84 купоны на скидку билетов
автоматический бесплатный прогон по каталогам сайтов купоны кари на скидку ноябрь 2022 http://www.so0912.com/home.php?mod=space&uid=2325395 статейный прогон база http://worklocal.com.au/users/doctorlazutama прогоны по трастовым сайтам форум
прогон сайта по форумам блогам http://permitbeijing.com/forum/member.php?action=profile&uid=198610 прогон сайта по сайтам https://trade-britanica.trade/index.php?title=скачать_бесплатные_РєРёРЅРѕ_РЅРѕРІРёРЅРєРё прогон сайта http://www.engel-und-waisen.de/index.php/%D0%98%D0%B3%D1%80%D0%BE%D0%B2%D1%8B%D0%B5_%D0%90%D0%B2%D1%82%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D1%82%D1%8B_%D0%9E%D0%BD%D0%BB%D0%B0%D0%B9%D0%BD_%D0%98%D0%B3%D1%80%D0%B0%D1%82%D1%8C анвап скачать фильмы бесплатно на телефон http://whirlpowertool.ru/index.php?subaction=userinfo&user=threateningphil
купон на скидку в аптеке прогон сайта по белым каталогам что это сервис прогона сайта в http://www.glife2120.ru/user/DeweyLon/ купон skillfactory на скидку https://knowyourmeme.com/users/michaelcauth
бездепозитный бонус за регистрацию конторы http://d992387h.bget.ru/index.php?subaction=userinfo&user=hesitantphiloso прогон по траст сайтам прогон сайта по каталогу статей http://flowerwheel.synology.me/dokuwiki/doku.php?id=How_to_Set_Up_Parental_Controls_on_the_1xbet_APP? закрыть сайт от индексации htaccess
lamoda промокод на скидку https://jeffreyllgx09987.suomiblog.com/nude-ai-exploring-the-boundaries-of-technology-and-ethics-45959460 прогон сайта по профилям https://roacytomedy.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=192803 купон на скидку 20 процентов http://www.jjrun.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=220648 бесплатный прогон сайта блогспот промокод на скидку 20 процентов
Мухтиярова Елена Вячеславовна порно казино рулетка https://www.ossetia.tv/ лучшие букмекерские конторы вывод казино https://sovsekretno.net/ порно с Алина Загитова спорт букмекерская контора 1xslots casino casino com сайт 1xbet слоты скачать pin casino pin up casino top top
http://filmkachat.ru
1xslots промокод при регистрации 1xslots games
2025.04.12 16:12 at 16:12
фильмы 2021 скачать бесплатно на телефон хорошем https://motomania.sk/de/contact/?email=1@mail.ru&subject=1xslots+%D1%80%D0%B5%D0%B3%D0%B8%D1%81%D1%82%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D1%8F+%D0%BD%D0%B0+%D0%BE%D1%84%D0%B8%D1%86%D0%B8%D0%B0%D0%BB%D1%8C%D0%BD%D0%BE%D0%BC+%D1%81%D0%B0%D0%B9%D1%82%D0%B5&contact_person=MatthewgesZS&message=1xslot+%D1%80%D0%B5%D0%B3%D0%B8%D1%81%D1%82%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D1%8F+++%D0%9C%D1%8B+%D0%BF%D1%80%D0%BE%D0%B4%D0%B5%D0%BB%D1%8B%D0%B2%D0%B0%D0%B5%D0%BC+%D0%B0%D0%BA%D1%86%D0%B5%D0%BD%D1%82+%D0%BD%D0%B0+%D0%BA%D0%BB%D1%8E%D1%87%D0%B5%D0%B2%D1%8B%D1%85+%D0%BF%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B6%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D1%8F%D1%85+%D0%BF%D1%80%D0%B0%D0%B2%D0%B8%D0%BB,+%D1%80%D0%B0%D1%81%D1%81%D0%BA%D0%B0%D0%B7%D1%8B%D0%B2%D0%B0%D0%B5%D0%BC+%D0%BE+%D1%82%D0%B5%D1%80%D1%80%D0%B8%D1%82%D0%BE%D1%80%D0%B8%D0%B0%D0%BB%D1%8C%D0%BD%D1%8B%D1%85+%D0%BE%D0%B3%D1%80%D0%B0%D0%BD%D0%B8%D1%87%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D1%8F%D1%85+%D0%B8+%D0%BA%D1%80%D0%B0%D1%82%D0%BA%D0%BE+%D0%B8%D0%BD%D1%84%D0%BE%D1%80%D0%BC%D0%B8%D1%80%D1%83%D0%B5%D0%BC+%D0%BE+%D0%B4%D1%80%D1%83%D0%B3%D0%B8%D1%85+%D0%B0%D0%BA%D1%86%D0%B8%D1%8F%D1%85+%D0%BE%D0%B1%D0%B3%D0%BE%D0%B2%D0%B0%D1%80%D0%B8%D0%B2%D0%B0%D0%B5%D0%BC%D0%BE%D0%B3%D0%BE+%D0%BA%D0%B0%D0%B7%D0%B8%D0%BD%D0%BE. закрыть ссылку от индексации nofollow noindex http://kamechkovkazak.listbb.ru/viewtopic.php?f=15&t=2318 скачать фильм на телефон 2021 года http://mandala-app.com/forums/viewtopic.php?f=5&t=221938 промокод на ламоде сегодня скидку http://dd214.labelcreativeak.com/forums/viewtopic.php?f=3&t=1781
сервис прогона сайтов http://bbs.worldsu.org/home.php?mod=space&uid=137207 ecco промокод на скидку https://goblin-film.net/user/Frankmop/ скидка котофото промокод https://mc-pe.net/user/LeslieWab/ промокод озон на скидку от 2500 http://kioskindustry.ru/index.php?subaction=userinfo&user=scientificcaptu
интернет магазин купонов скидок http://www.scribbledatom.com/2013/02/blog-post.html закрытие сайта от индексации в robots txt окей купоны на скидку http://bitrix-2.dclouds.ru:8200/club/user/272/blog/6965/ прогон сайта купить
скидка купон уфа http://www.cs-tygrysek.ugu.pl/member.php?action=profile&uid=84471 прогон по статейным сайтам прогон сайта по каталогам самостоятельно https://qiqer.ru/qforum/profile.php?id=321247 софт для прогона сайта http://bbs.worldsu.org/home.php?mod=space&uid=223047
комплексный прогон сайта http://skiindustry.org:/forum/member.php?action=profile&uid=1230474 статейный прогон по трастовым сайтам программа для прогона сайта по трастовым сайтам http://www.zghncy.cn/home.php?mod=space&uid=600457 бетховен промокод на скидку
промокоды на скидку на еду как увеличить индексацию сайта ускоренная индексация сайта в google http://www.seaman.com.ua/forum/index.php?members/scarceoaf83.70575/ индексация сайта по ключевому слову
купон лабиринт на скидку октябрь 2022 https://forum.uoguide.com/memberlist.php?mode=viewprofile&u=711446 файл индексации сайта статейный прогон заказать http://zeren.freeoda.com/member.php?action=profile&uid=3866 москвариум промокод на скидку 2022
промокод на скидку сбер https://ezref.info/dkim-key-splitter?dkimv=%3Ca+href%3D%22https%3A%2F%2Fmucho-rest.ru%2F%22%3E%D0%A0%D0%B5%D1%81%D1%82%D0%BE%D1%80%D0%B0%D0%BD+MUCHO%3C%2Fa%3E&dkimb=Split промокод на скидку 500 рублей индексация сайта в поисковых системах бесплатно http://wtsoc.h1n.ru/users/evilrevenue27 прогон по сайтам бесплатно прогон сайта по каталогам бесплатно онлайн
пин ап casino казино пин https://nebrehnya.com/ порно с Георгий Джикия (футбол) casino официальный сайт https://repost.news/ казино ли самое казино пин ап casino pin casino онлайн лучшая казино казино сочи скачать букмекерскую контору на андроид
http://filmkachat.ru