Sport
Max Verstappen indul az élről Hollandiában
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzésén.

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzésén.
Az idei pontversenyben is éllovas pilóta az idén ötödször, pályafutása során pedig 17. alkalommal indulhat az élről
Max Verstappen mellől a Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc rajtolhat, míg a harmadik helyről utóbbi csapattársa, Carlos Sainz Jr. startol majd.
Az időmérő edzés első szakaszában meglepetésre az idény végén visszavonuló Sebastian Vettel (Aston Martin) és a csapatától a szezon végén távozó Daniel Ricciardo (McLaren) is búcsúzott. A második szakaszt rövid időre meg kellett szakítani, mert a pályán rengeteg galamb lepte el, ezt pedig balesetveszélyesnek ítélték a versenybírók. A nagynevű búcsúzók sorát ekkor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Alpine) gyarapította.
A harmadik etapban hatalmas csata alakult ki a pole pozícióért, Verstappen mindössze 21 ezredmásodperccel volt gyorsabb Leclerc-nél. A holland csapattársa, a mexikói Sergio Pérez úgy lett ötödik, hogy utolsó gyors körének utolsó kanyarjában megpördült, Red Bullját ugyanakkor nem törte össze.
A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
3. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Mick Schumacher (német, Haas)
5. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
6. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
8. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
9. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
10. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
(MTI)
Szerző
Friss
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson