Bulvár
Egyre több úttesten alvó embert gázolnak el
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma azoknál a gázolásos baleseteknél Japánban, amelyekben az emberek egy átmulatott éjszaka után az úttest közepén fekszenek le.
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma azoknál a gázolásos baleseteknél Japánban, amelyekben az emberek egy átmulatott éjszaka után az úttest közepén fekszenek le – jelentette szerdán a The Guardian című brit lap.
Az idén Tokióban halálra gázolt tíz ember közül mindegyik ivott, mielőtt az úttestre feküdt és elütötték – közölte a rendőrség
A koronavírus-járvány miatti szigorítások feloldásával egyre több embert vonz az éjszakai élet például Tokióban, és ezzel együtt nőtt az úton halálra gázolt alvó emberek száma.
A rendőrség beszámolója alapján az ilyen halálesetek száma megduplázódott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Félő, hogy a következő két hétben, az ünnepek alatt a halálos áldozatok száma tovább nő majd, mert a pandémia miatt elmaradt ivászatokat, az úgynevezett bonenkai-esteket, ahol munka után az irodai dolgozók összegyűlnek, most megpróbálják pótolni.
A halálos balesetek számának hirtelen növekedése miatt a rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy az év végi „bonenkai-idény” alatt fogyasszanak kevesebb alkoholt.
A közlekedési minisztérium egy humorista páros közreműködésével nyilvános tájékoztató filmet adott ki, amelyben a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valamint közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el a lakosságot. A film szilveszterig 60 ezer taxiban is látható, ha az utas figyeli a felszerelt monitort, de egyéb helyeken is vetítik majd. A rendőrség ezenkívül arra kéri a személy- és árufuvarozó cégeket, hogy figyelmeztessék sofőreiket: éjszaka vezessenek lassabban, és fényszórójuk mindig legyen felkapcsolva.
A bonenkaik szó szerint olyan évfelejtő bulik, amelyeken az emberek a sok, irodában töltött óra után összegyűlnek és „leeresztenek”.
De Tokión kívül más országrészekben is egyre több részeg alszik el az úttesten, főleg hétvégéken és az év végén, amikor amúgy is többet isznak az emberek.
2020-ban az okinavai rendőrség több mint hétezer ilyen esetet jegyzett fel, amit egyesek a sziget déli részén lévő kedvező időjárásnak, valamint egy erős helyi szeszesitalnak tulajdonítanak.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő