Sport
Kammerer Zoltán visszavonul, vagy mégsem!?
Kammerer klubja, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület évzáróján ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nem teszi le végleg a lapátot, és a magyar bajnokságon, valamint kisebb versenyeken még részt fog venni.
Kammerer klubja, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület évzáróján ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nem teszi le végleg a lapátot, és a magyar bajnokságon, valamint kisebb versenyeken még részt fog venni.
„A terv változatlan maradt, csakúgy, mint az előző harmincöt szezonom során, úgy a harminchatodikban is a lehető legjobbat hozzam ki magamból az adott idényben”
A 44 éves Kammerer viccesen hozzátette: van még hátra az életéből „jó húsz év, meg néhány rossz”, és az előbbi időszakot szeretné kicsit jobban kiélvezni, bepótolni olyan dolgokat, amikről eddig lemondott. Viszont még így sem tud nem gondolni a sportra, csak már nem az lesz számára a fő irány. Tervei szerint a nevét viselő akadémiával, az ott folyó munkával az eddigieknél többet akar foglalkozni.
Kiemelte: hetente egy napot mindenképpen az akadémiára, egy napot pedig a családjára szeretne fordítani, de mindezt úgy, hogy közben azért akkor is tudjon edzeni, miként a fennmaradó öt napon. Hozzátette: amennyiben viszont mégis kimaradna egy-egy nap, akkor már nem lesz lelkiismeretfurdalása.
A kajakos öt olimpián vett részt, először 1996-ban, Atlantában versenyezhetett
A 2000-es sydneyi játékokon két (K-2 500 és K-4 1000 méter), négy évvel később Athénban egy (K-4 1000 méter) aranyérmet nyert, illetve 2012-ben ezüstérmesként végzett Londonban (K-4 1000 méter). Kammerer 25 éve csatlakozott a győri klubhoz, karrierje során három világbajnoki és hét Európa-bajnoki címet szerzett, ezekkel együtt összesen 39 érme van nagy világversenyekről.
Forrás: MKKSZ / MTI
Szerző
Friss
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre