Bulvár
Nagy bajban volt Koltai Róbert, az illetékes elvtárs
Komoly agyműtéten esett át Koltai Róbert, az ország egyik kedvenc színésze. A baj úgy kezdődött, hogy egyre bizonytalanabbul, nagy kihagyásokkal beszélt, és végül már járni is alig tudott, de szerencsére szinte teljesen kicserélte az agyműtét, amelynek során egy úgynevezett söntöt helyeztek el a fejében, hogy segítse az agy víz megfelelő áramlását.
Vizsgálat-maraton
Eleinte persze, nem volt ilyen rózsás a helyzet: Koltait két héten keresztül vizsgálták a kórházban, mert az orvosok nem tudtak rájönni arra, pontosan milyen betegség állhat a tünetei mögött. Nagy szünetekkel beszélt, illetve alig tudott járni, az orvosok pedig Parkinson-kórra és jóindulatú daganatra is gyanakodtak- írja a Blikk annak alapján amitavalyi a Bóta Caféban elhangzott
– Menni sem tudtam, nagy baj volt. Hála az orvosoknak és a Teremtőnek, ma már minden rendben. Mindenfélére lehetett gyanakodni. De ahogy behelyezték a söntöt, ami befolyásolja az agyvíz áramlását, jól lettem. A betegtársaim megtapsoltak, mert csak járókerettel tudtam közlekedni, de a műtét utáni napon már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet.
Nem volt biztos, hogy sikerül a műtét, de amint megcsinálták, másnap már gyorsan is tudtam menni – mondta el a Bóta Caféban tavaly novemberben Koltai Róbert.
Szorítunk művész úr!
A színész tavaly augusztusban életműdíjat kapott a Bujtor István Filmfesztiválon, de addigra annyira leromlott az állapota, hogy csak ülve tudta átvenni az elismerést. Néhány hónapja, már a műtét után, D. Tóth Kriszta készített vele interjút, ám azt nemrégiben újra kellett forgatni, mert a színész még nem volt a megfelelő állapotban a beszélgetéshez.
– Parkinsonra gyanakodtak először, arra szedtem gyógyszert. Végül más orvosok rájöttek, hogy azt ki lehet zárni. A műtét után két héttel már önálló estem volt Zürichben. A reptéren minden csilingelt, mikor bementem, mert egy fémet ültettek a fejembe, de kaptam egy igazolást, hogy átengedjenek a kapukon. Akkoriban nem voltam beszélgetős állapotban, pedig lényegesen jobban voltam, mint a műtét előtt – magyarázta a DTK: Elviszlek magammal című műsorban. – írja a Blikk.
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát