Kerítésen túl
Lehet-e Magyarország EU elnök jövőre?
Sikerül-e az EP-nek elgáncsolni a jövő évi Magyar EU elnökséget, erről is beszélt, Didier Reynders EU biztos, ám előtte még : tapasztaltunk némi javulást, de továbbra is aggodalomra ad okot a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete – nyilatkozta az igazságügyekért felelős uniós biztos kedd reggel Brüsszelben, az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve.
A jogállamisági helyzet Lengyel-és Magyaroroszágon
A biztos elmondta, hogy a keddi tanácskozások, a többi között Lengyelországot és Magyarországot érintő jogállamisági eljárásról lesz vita. Mint mondta,
„mindkét tagállamban folytak megbeszélések az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, és nyílt lehetőség új jogszabályok létrehozására, azonban Magyarországon további problémákba ütközik a korrupció elleni küzdelem, az akadémiai szabadság és más kérdések, ahogyan Lengyelországban sem lehet valódi előrelépést tapasztalni az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően.”
Reynders kiemelte, hogy különösen nyugtalanító, hogy Lengyelországban, olyan bizottságot hoztak létre, amely mindenféle bírósági felülvizsgálat nélkül, megakadályozhatja, hogy egyes magánszemélyeket közhivatalba válasszanak.
„Az Európai Bizottság elemezni fogja a kapcsolódó jogszabályokat, és nem fog habozni, hogy intézkedéseket helyezzen kilátásba”
– húzta alá.
Lesz-e magyar EU elnökség?
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadhat el arról, hogy Magyarország alkalmatlan arra, hogy jövő évben betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztségét, Reynders azt mondta, hogy a bizottság dolga, hogy meghallgassa a parlament álláspontját, de nincs lehetősége dönteni ebben a kérdésben.
„Együtt fogunk működni az összes elnökséggel, de figyelemmel fogjuk követni ha erről a tanácsban vita lesz”
– tette hozzá az uniós biztos.
Ugyanerre a kérdésre válaszolva Karoline Edtstadler osztrák EU-ügyi miniszter kifejtette: az összes tagállamnak egyenlő jogai és kötelességei vannak, ezek között szerepel a tanács elnöki tisztsége is, amelyre most Magyarországnak kell felkészülnie.
„A jogállamisággal a 7. cikkely szerinti eljárás vagy a kondicionalitási szabályok kerete között kell foglalkoznunk. Ami pedig az elnökséget illeti, ez egy lehetőség teremt Magyarország számára, hogy megmutassa, sőt, meg kell mutatnia, hogy Európa-párti, és képes nem csak a saját érdekeit nézve, hanem az EU érdekében előmozdítani a közös ügyeket”
– jelentette ki.
Anna Lührmann uniós ügyekért felelős német államtitkár kétségét fejezte ki a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban. Mint mondta, Magyarország jelenleg elszigetelt az EU-ban a súlyos jogállamisági problémák miatt, továbbá amiatt is, hogy vonakodik kiállni az agressziós háborútól sújtott Ukrajna mellett.
Wopke Hoekstra holland külügyminiszter szintén „kellemetlen érzésének” adott hangot a magyar EU-elnökséggel kapcsolatban. „Ezzel mindannyian így vagyunk” – mondta el újságíró kérdésre válaszolva.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….