Kerítésen innen
Arany János és a jogi folklór – „Amikor Iustitia szemkötője lekerült”
A név kötelez, azt mondják. Arany János a magyar irodalomnak nemcsak aranyszívű és aranyszavú bölcse volt, de jóval több is
A név kötelez, azt mondják. Arany János a magyar irodalomnak nemcsak aranyszívű és aranyszavú bölcse volt, de jóval több is. Több nyelven író és fordító zseni, aki mások, többek között Madách Imre munkáit is kijavította. Arany János jogász is volt, aki munkáját a rá jellemző igényességgel végezte, de ami sokkal fontosabb, szívvel.
Amit ő ítélt, azt az Isten is jóváhagyta
Ítéletei mindig igazságosak és jól megfontoltak voltak, nem véletlenül tartották úgy, hogy amit ő ítélt, azt az Isten is jóváhagyta, s azokra a pillanatokra Iustitia szemkötője is lekerült. Igazi polihisztor volt, kivételes ember és nemcsak költő, jogász, hanem kereskedő, zenész és szobrász is.
Ahogy Debreczeni István írta róla:
„Ha földosztásról volt szó megtanulta a geometriát és térképeket rajzolt. Zenélt, szobrokat faragott; búzával és értékpapírokkal kereskedett: az esze állandóan munkában volt.”
A balladák költője
Jogászként különösen izgalmasak a költő balladái hiszen például a Tetemrehívás címűben egy ma már hihetetlennek tűnő „bizonyítási formát” ismerhetünk meg (emberöléseknél, ha a gyilkos a halott közelébe ment az vérezni kezdett), az Ágnes asszonyban az emberölést ábrázolja, a Vörös Rébék pedig a boszorkányságnak állít emléket.
Nemcsak a balladák szolgálnak azonban alapos és ma már hol meghökkentő, hol izgalmas jogtörténeti adalékokkal: a Hamis tanú című alkotásnak már a címe is felhívja figyelmünket egy akkoriban és napjainkban is üldözendő bűncselekményre, a hamis tanúzásra.
Ebben a cikkben, egy az irodalomórákról kevésbé ismert Arany Jánost kívánok bemutatni a jog és irodalom, valamint a jogtörténet szemszögéből vizsgálva, főként kedves mentorom Dr. Kiss Anna és Dr. Horváth Attila professzor úr munkáinak felhasználásával.
Arany János nemcsak kivételes ember volt, de rendkívül alapos és precíz is
Minden munkáját gondos kutatómunka előzte meg, amelyet önkritika is jellemzett, ahogy például J. R. R. Tolkien, ő is szerette kijavítani, ellenőrizni, felülvizsgálni magát. Csak a Toldihoz (1846) 18 nagy árkus lapot írt tele gyöngybetűs feljegyzéseivel a kor erkölcseiről, Nápoly történetéről (Forrás: Farkas György: A magyar irodalom története. Káldor Kiadó, Budapest 1934. 237., Horváth Attila: Arany János jogi esetei, 25. http://real.mtak.hu/35187/1/HA.pdf).
Debrecenben tanult jogot, amikor azonban mindössze huszonegy évesen Nagyszalonta segédjegyzőjévé választották, a hadnagyi széknek is jegyzője lett, ahol a választott hadnagy és a szék vezetősége folytatta le az eljárást, emellett ő vezette a városi ülések jegyzőkönyvét is. Udvarias és szerény volt, emellett azonban bölcs és hihetetlen ismeretanyaggal megáldott. A források szerint nem véletlen, hogy emiatt hamarosan az Arany János által készített ítéletekről Nagyszalontán az a mondás járta, hogy
„Amit Arany János ítél, azt az Isten is helyben hagyja.”
Ahogy Charles Dickens híres művében Az örökösök-ben, úgy Arany János több munkájában is találkozhatunk a korszak rákfenéivel, az évtizedekig elhúzódó örökösödési perekkel, amelyek valódi vagyonokat emésztettek fel, s az ügyvédek gazdagodtak meg rajtuk. Dickens, aki Aranyhoz hasonlóan a jogban jártas ügyvédbojtár volt, számos peres eljárásban működött közre. Költőnknek itt két művét érdemes megemlíteni: az Árkádia-féle (1853) címűben így írt:
„Hagyott volna édesapám Gazdaságot kényeként,
Megmutatnám. . . de hiába! Ág is húzza a szegényt:
Életében annyifelé Protestál,
Hogy ha meghal, csak megáld, de Nem testál.”
A másik verse Az első lopás (1853), amelyben Gazdag Imre, a vers főszereplője sem örökölt semmit sem az apjától a felesleges perek miatt:
„Gazdag Imre szólt így, aki e név mellé Egy járomszeget se’ örökölt apjátul;
Nemes ember volt az, mindenét elperlé:
Húzza be az ajtót majd valaki hátul, Ez volt az öregnek a szava járása;
Perlett is, ivott is; a fia, ám lássa!”
Epilógus, nem aranyi, de Aranyért
Arany János a magyar irodalom gyöngyszeme volt, akinek tudása külföldön is megállta volna a helyét, hatalmas műveltsége mellett azonban bölcsessége, veleszületett éleslátása és folytonos tudni akarása már önmagukban is érdemessé teszik tiszteletünkre, az utókor megbecsülésére, azonban mindezeken túl hatalmas szívvel is megáldotta a sors. A címben az idézet tőle származik, azonban nem véletlenül tartják azt, hogy mindannyian magunkból indulunk ki, hiszen, ha valakire, rá biztosan igaz, hogy jogi munkáiban is ember maradt, ezek igazi jogi csemegék, a magyar jogtörténet örökségének hordozói, s egy kiváló elme szüleményei is egyszerre. Reméljük, hogy még hosszú évtizedekig jogászok számos generációja elemzi majd műveit.
(A teljes cikk, melynek szerzője Talabos Dávidné Lukács Nikolett a Közbeszéd oldalán olvasható)
Friss
- Óvodabezárási hullám Csepelen
- Már megint naivságunk áldozatai lettünk: felkészültek az illetékesek a havazásra
- Barátsághoroszkóp, itt és most
- Hull a hó és ez most (állítólag) nem érte váratlanul az illetékeseket – Mit jósol mára Pártai Lucia + orvosmeteorológia
- A Millenáris könyvfesztivál-mentes övezetté vált: 2025-ben nem engedi be az eseményt
- Juszt László heti matekja: az aktuális kormányadósság főszáma cirka 150.000.000 Euro
- 70.- forint/magyar kopf – Krausz Gábor segítséget kér
- Emberek, Orwell az 1984-et figyelmeztetésnek szánta, nem forgatókönyvnek
- Lebukott a hárommilliárdos számlagyár
- Orbán Viktor: Nem elég már oldalvizezni