Connect with us

Budapesti hétköznapok

A Lírának 12 millióba került a „Szívdobbanás”

Megosztás

Tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala.

Megosztás

Tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala.

A kormányhivatal a cég által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit.

„A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.”

A kormányhivatal az elkövetett jogsértés miatt szabta ki a fogyasztóvédelmi bírságot, és kötelezte a céget a jogszerű forgalmazás biztosítására. 

A gyermekek védelme érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben.

Szerző