Hegyi Árpád Jutocsa: Jézus, ez besz@rt

Az ismert színházi rendező Hegyi Árpád Jutocsa nem régen biciklibalesetet szenvedett, de bejegyzése alapján az igazi gondok, csak a mentők kiérkezése után kezdődtek.

Bringasávból mentőbe

A biciklibaleset, aminek következtében mentő landolt a rendező mellet a körúti biciklisávon történt, de ez nem lényeges, mert a történet ennél sokkal általánosabb sajnos.  

A stressztől összeszartam magam

Nagy energiákkal küzdöttem, hogy ne ájuljak el, reszkettem, megpróbáltam felállni, – eközben a stressztől összeszartam magam… a sofőr, egy halott-sápadt, drága portugál fiú, azonnal kiugrott, segített a járdára másznom, egyéb járókelők is segítettek, miközben az ijedtségtől még mindig félájultan, próbáltam a tudatomnál maradni… ott ültem remegve a járdaszélen, a saját szaromban-írja a rendező Hegyi Árpád Jutocsa közösségi oldalán.

Aránylag gyorsan kiértek a mentők

A srác hívta a mentőket (akkor még nem tudtam, hogy megaláztatásom zsoldosait) – a rendőröket, a telefonomból kinéztük a barátnőmet, őt is hívta, az ő barátnője fogta a fejemet és törölgette a vért a bal karomról… Aránylag gyorsan megérkezett a mentő, (mint később kiderült, „másodlagosan felszerelt” segédmentő) meg a rendőrség. A (gondolom) szokásos protokoll, – kiderült a mentős fiú meg a rendőr számára, hogy észnél vagyok, a fejsérülésem szerencsére jelentéktelen, a karom iszonyúan fáj, nem tudom mozdítani, ittas nem vagyok. A rendőr, (aki még a legemberségesebb volt) nem szondáztatott, miután kijelentettem, hogy én vagyok a hibás, a sofőr srácot el lehet engedni. (akkor még, ’zavart tudatállapotban’ nem fogtam fel, hogy nem én vagyok a hibás)

A megpróbáltatások a mentős fiúval kezdődtek

Kértem, sőt könyörögtem: menjünk először haza, a barátnőm kimos a szarból, s már mehetünk is a Balesetire. Szégyellem magam, megalázó nekem ez így. Magában is van emberség… De még megalázóbb volt, ahogy kegyetlenül és valami kápói hatalom birtokában, kitapintható szadizmussal érvényesítette a hivatalos protokollt: ne dumáljon nekem itt emberségről öreg, majd ha annyi fizetésért csinálja, amit én, pofázhat, maga a tízedik esetem ma, ebből hét részeg állat és egy bekábítózott őrjöngő kiscsaj volt, maga a második igazi balesetem, megyünk a Balesetibe szarosan, majd ott kipucolják! Megértettem. Szörnyen sajgott a törött vállam, kértem fájdalom csillapítót. Az nem jár, nincs is a kocsiban, ez egy másodlagosan felszerelt autó. Undorral beraktak a kocsiba, terjengett a szarszag.

„Jézus ez beszart”

A Balesetiben egy népes helyiségbe vittek, ’jézus, ez beszart?’ – ’én ezt nem csinálom meg, elhányom magam’ – hosszan feküdtem míg egy idősebb ápolónő vállalta hogy tisztába tesz, arcán végig undor és megvetés, kaptam pelenkát, kértem olyan zöld orvosi nadrágot, az nem jár, kitoltak a folyosóra. Ezek után a kötelező vizsgálatok, röntgen, CT, szakorvos, kötözés, minden fázis előtt órás várakozás, nagyon fájt, nem tudtam mozogni, fájdalomcsillapítót nem kaptam, egy ágy-tologatós fiú nekitolta a karomat az ajtónak, üvöltöttem a fájdalomtól, nézem a csuklómat, rajt’ egy cédula, (nyilván tévedésből:) özv. Matula Mihályné… hevenyészve felkötötték a karomat, a kötés másnap szétesett…nem folytatom.

Pokoljárás

Egyetlen megértő, empatikus tekintet, egyetlen udvarias, együtt érző hang nélkül… pokoljárás. Tavaly dél-Franciaországban közkórházba kerültem infarktus gyanúval – sürgő, aggódó orvosok, ápolók hada vett körül, lesték az állapotomat és a kéréseimet (fájdalomcsillapító pl., narancslé), minden vizsgálatot elmagyaráztak, szerettek, mosolyogtak, segítettek. Kiderült, nem infarktus (pericarditis) megkönnyebbülten együtt érzően örültek, mosolyogva hazaszállítottak.

Egy olyan országban, ahol ilyen az egészségügy, ami a leginkább mutatja, mennyire szereti, aggódik a polgáraiért egy állam – nem szabad élni.

Budapesten, 2023. nyarán

Fejezi be bejegyzését Hegyi Árpád Jutocsa.

Ezeket olvasta már?