Budapesti hétköznapok
Elődöntős a vágtázó Takács Boglárka és Molnár Attila is
Takács Boglárka nagyszerű futással harmadik lett előfutamában és bejutott az elődöntőbe női 100 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.
Takács Boglárka nagyszerű futással harmadik lett előfutamában és bejutott az elődöntőbe női 100 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.
A BHSE országos csúcstartója (11.14 mp) a hatodik futam egyes pályáján rajtolt
A cél az első háromba kerülés volt a számára, mert úgy lehetett helyezéssel továbblépni.
Ahogy több más csapattársát, úgy láthatóan őt is feldobta a hazai pálya és a mögötte álló többezres tömeg. Kiválóan kapta el a rajtot és gyakorlatilag féltávtól egyértelmű volt továbbjutása. Végül a nemzeti rekordtól mindössze négy századdal elmaradva (11.18 mp) ért célba a harmadik helyen az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou (11.08 mp) és a jamaicai Shashalee Forbes (11.12) mögött.
„Egy csoda volt, minden pillanata, mindjárt most is sírok” – nyilatkozta a magyar újságíróknak a 21 éves vágtázó. – „Összességében ez egy jó futás volt, főleg így délelőtt. Amikor megláttam a futambeosztást kicsit szomorú voltam, hogy szélére kerültem és akikkel harcolnom kell, messze lesznek tőlem, de próbáltam a jó oldalát nézni. mellettem egy 13.15-ös futó van, ezért tudok majd saját magamra, a saját mozgásomra koncentrálni.”
Takács hozzátette, hogy reményei szerint maradt még benne tartalék, mivel az elődöntőt este rendezik, még nagyobb nézősereg előtt, komoly körítéssel, ami feldobhatja, ráadásul a továbbjutással egy komoly teher lekerült róla.
„Bízom benne, hogy meglesz az országos csúcs, nagyon szeretném megfutni”
– jegyezte meg Németh Roland tanítványa.
Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400 méteren
Az idén már 44.98-as magyar rekordot elért versenyző az első futamba kapott besorolást, többek között az olimpiai bajnok bahamai Steven Gardiner mellé. A futamokból az első három jutott az elődöntőbe, hozzájuk csatlakozhatott még a további hat legjobb időt felmutató induló.
Molnár Attila már bemutatkozott a vb-n, szombaton ő volt az országos rekorddal 11. helyezett 4×400-as vegyes váltó első embere és kiváló futást produkált, elsőként adta tovább a váltóbotot.
Az FTC sprintere a kilences pályán kapta az előfutamban és a célegyenesbe fordulva nagyot kellett hajráznia, hogy továbbjutó helyen végezzen. Ezt meg is tette és az utolsó métereken a mellette futó dél-afrikai Zakithi Nenét megelőzve harmadikként dobta be magát a célba 44.84 mp-es eredménnyel.
„A vb előtt egy nappal országos csúcsot vártam magamtól, aztán a váltó után tisztes helytállást, végül lett belőle egy országos csúcs” – nyilatkozott Molnár Attila. Hozzátette, az utolsó 50 méterről nincs emléke.
A közönség bíztatásáról azt mondta, azt „muszáj meghálálni”.
„Nem lehet szavakba önteni, amit a szurkolás jelent. Kapok egy lökést, nem vagyok egyedül a bemutatásnál” – fogalmazott. Kiemelte, eddig mindkét futása a vb-n jobban sikerült, mint várta.
„Nagyon a határán vagyok annak, amit tudok, de az elődöntőben nagyon szeretnék egy újabb országos csúcsot futni” – hangsúlyozta.
Molnár Attila a hétfőn 19.33 órakor kezdődő elődöntőben áll legközelebb rajthoz
A holland Sifan Hassan és Femke Bol is közvetlenül a cél előtt esett el
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
- Bayer Zsolt örül: nálunk nincs olyan jólét, amibe belehülyültünk volna
- Pünkösd – Miénk ez a rakpart….
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni