Tech - Tudomány
Luxornál oroszlánfejű istennő szobrokat találtak
A lelet mind a 39 Szahmet istennő szobra sérült, de a felfedezés így is régészeti szenzációnak számít.
Ré napisten lánya
A Nílus nyugati partján, Luxornál bukkantak rá az oroszlánfejű Szahmet istennő szobraira a régészek – jelentette be a műemlékvédelmi minisztérium. Mégpedig a Memnón kolosszusok, II. Amenhotep fáraó 3400 éves két hatalmas ülőszobrának közelében. Itt volt egy időben az ősi Egyiptom fővárosa.
Szahmet nőtestű, vadtekintetű, oroszlánfejű istennő, Ré napisten lánya, ezért fejét hatalmas napkorong díszíti, kobrával. Ő volt az anyák oltalmazója, a háború, a gyűlölet és a halál úrnője.
Most felfedezett szobrai két méter magasak és fekete gránitból formázták őket. Némelyikük trónon ülve ábrázolja az istennőt, baljában az élet jelképével, míg mások állva és papiruszjogart tartva.
Az ásatás november elején indult és a hónap végéig tartott – mondta el az ásatásvezető, Hourig Sourouzian az AFP-nek. Azok a szobrok, amelyek a felszínhez közelebb feküdtek, viszonylag jó állapotban kerültek elő, szemben a mélyebben találtakkal. A szobrokat most előkészítik arra, hogy kiállíthassák őket.
A környéken 1998, az ásatások kezdete óta összesen 287 Szahmet-szobrot fedeztek fel. A félmilliós Luxor, az ókori Théba a Középbirodalom és az Újbirodalom nagy része alatt Egyiptom fővárosa volt, az egyik legismertebb világörökségi helyszín fáraókori templomaival és sírjaival.
Szerző. Karakai Ildikó
(forrás: Globoport)
Ugye milyen más? Orbán-gyertya – világszám!
Szerző
Friss
- 2025 őszi Karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért