Kerítésen innen
Balog Zoltán nem mond le

Hosszas vajúdás után egeret szültek a hegyek, azaz a református püspök és Balog Zoltán az egyház lelkészi vezetője több mint öt órás meghallgatása végén bejelentette, bizalmat szavazta neki, ezért nem mond le.
A megszeppent főpap
Balog Zoltánt ma az egész országot megmozgató pedifil-botrányt előidéző kegyelmiügyben játszott szerepéről faggatták.
A meghívottak négyötöde részt vett az ülésen, és 86 százalék bizalmat szavazott neki – jelentette be Balog Zoltán, a zsinat elnöke a kedd este közzétett videónyilatkozatában. Ezt „hálásan köszöni.”
Aki figyelmesen követi a bejelentést láthatja, hogy a püspök eléggé megszeppent arccal néz a kamerába, tehát alighanem nem volt egy mámorító győzelmi menet ami mögötte van
Persze, persze megígérem!
Az elnökségi tanács – négy püspök és négy főgondnok – azt kérte tőle, gondolja át, hogy közéleti szerepvállalása mennyire egyeztethető össze a zsinat lelkészi elnöki megbizatásával. Ennek a kérésnek eleget fog tenni.
„Ha szükséges, kész vagyok összehívni a zsinat legfőbb törvényhozó testületünk ülését.”
Azzal folytatta, tudatában van annak, hogy a támadások ezzel nem értek véget,
„de egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviselésére.”
Majd következett a videó legnagyobb csúsztatása, hiszen eddig se próbálta senki kiterjeszteni a kegyelmi ügyben vitt szerepét az egyházára is:
„Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyetlen testülete sem foglalkozott, és nem is foglalkozik”
– tette hozzá Balog.
Végezetül, a video tanúsága szerint egyetértett az inkriminált és botrányt kavaró döntéssel.
(Forrás: Fb, és HVG)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek