Sport
Előkerült Milák Kristóf és vele egy óriási örömhír is
A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – mondta Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elöl.
Behívta a „Visa csapat”
Milák elárulta, szüksége volt az elmúlt időszak hosszabb pihenőjére. A 200 méter pillangó 24 éves világcsúcstartója annak kapcsán osztotta meg gondolatait, hogy első magyarként csatlakozott a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai partnere, a Visa „csapatához”.
„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy első magyarként csatlakozhatok a Team Visa kiváló sportolókból álló csapatához. Az előző időszak hosszabb pihenőjére testileg és mentálisan egyaránt szükségem volt. A Visa támogatása sokat jelentett számomra az elmúlt hónapokban, hiszen a nehézségek ellenére is mellettem álltak és bíztak bennem. Remélem, hogy újra motiválni tudom majd az embereket, egyúttal pedig sikerül tudatosítanom bennük azt is, hogy a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet”
– mondta a cég közleményében Milák Kristóf.
Előzmény
A tokiói olimpián 2021-ben 200 méter pillangón arany-, 100 méteren ezüstérmes világklasszis úszó legutóbb tavaly áprilisban, az országos bajnokságon versenyezett, majd júniusban jelezte, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Egy korábbi bejelentés alapján októberben, a budapesti világkupán tért volna vissza, de végül ekkor sem láthatták a rajongók, mint ahogyan most februárban a dohai világbajnokságon sem. Edzője, Virth Balázs tavaly októberben elárulta, tanítványa fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges. A szakember akkor úgy fogalmazott, ahhoz, hogy Párizsban 200 méter pillangón megvédje olimpiai bajnoki címét Miláknak „már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket.
A szerdai közleményből kiderül, hogy a sportolók személyes és szakmai fejlődéséhez a Team Visa anyagi támogatást, jótékonysági törekvéseikhez segítséget, pénzügyi edukációs, illetve mentális egészségüket és jóllétüket elősegítő eszközöket nyújt.
Szerző
Friss
- Csak makkegészségeseknek és kamikáze nyaralni vágyóknak ajánlott a Balaton és a Velencei tó – Nem nyílnak újabb ügyeleti pontok
- Ők a hajóbalesetben rommá tört motorcsónakból eltűntek – Hatalmas erőkkel folyik a keresés
- Közlöny van róla: így lehet az „utak réme” ingyen aki középiskolás
- Szőcs László: „a rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem”
- Ez vár rád, itt a holnapi horoszkópod
- Időjárás: viharriasztás országszerte
- Csúcson a nemzetiségi jelöltállítás június 9-re
- Pünkösd hétfő: Gyurcsány Ferenc „odalép” a kurzuskeresztényeknek
- Kispál csepeli plébános két Istene, avagy hogy kerül a Fidesz-mantra a templomba?
- Helikopterszerencsétlenség áldozata lett Ebrahim Raisi iráni elnök