Connect with us

Kerítésen túl

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint veszélyes évek állnak országa előtt

rishi sunak,
Megosztás

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a közelgő parlamenti választáson azt kell eldönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években – hangzott el  hétfői programadó beszédben .

Nagyobb változásokra kell számítani

A konzervatív párti kormányfő a Policy Exchange nevű londoni politikai elemzőműhelyben tartott előadásában – továbbra is időpont említése nélkül – megerősítette, hogy a választásokat az idei év második felében tartják.
Sunak kijelentette: a következő brit kormány mandátumának öt évében nagyobb változásokra kell számítani, mint a megelőző harminc évben. Szerinte veszélyes öt év következik, hiszen a háború visszatért Európába és a Közel-Keletre, Irán első ízben hajtott végre közvetlen támadást Izrael ellen, Afrika tizennyolc országában dúlnak konfliktusok, és Vlagyimir Putyin orosz elnök felelőtlensége miatt a világ közelebb sodródott a veszélyes nukleáris eszkalációhoz, mint az 1962-es kubai rakétaválság óta bármikor.

„Önkényuralmi rezsimek szerveződnek”

Rishi Sunak szerint ezek nem távoli vidékeket érintő problémák, mivel Irán szövetségesei brit hajókat támadnak a Vörös-tengeren, Kína demokratikusan választott brit parlamenti képviselők ellen folytat kibertevékenységet, Oroszország pedig vegyi fegyverekben használatos anyagokkal mérgezett meg embereket Nagy-Britanniában.
Önkényuralmi rezsimek – köztük Oroszország, Irán, Kína és Észak-Korea – szerveződnek szövetségbe a Nagy-Britanniához hasonló értékeket valló országokkal szemben, és

„NATO-szövetségeseink arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ha Putyin sikerrel jár Ukrajnában, akkor őket is célkeresztjébe veheti”

– fogalmazott hétfői beszédében a brit miniszterelnök, aki szerint a globális kiterjedésű konfliktusokat szélsőséges szerveződések is kihasználják arra, hogy megosztottságot keltsenek Nagy-Britanniában, visszaélnek a brit liberális demokrácia biztosította szabadságjogokkal, köztük a szólásszabadsággal és a tiltakozáshoz fűződő joggal, antiszemita és muszlimellenes gyűlölködést szítva az utcákon és az egyetemeken.

Nagy-Britannia válaszút előtt áll

Mindezen fejlemények közepette Nagy-Britannia válaszúthoz érkezett: a választáson arról kell dönteni, hogy ki vezesse az országot a következő veszélyes években – mondta a miniszterelnök.
A konzervatív kormányfő többször is élesen bírálta a legnagyobb ellenzéki erőt, a Munkáspártot, amely szerinte nem törődik az ország nemzetbiztonságával.
Kijelentette: mindezek alapján hisz abban, hogy a választáson a konzervatívok felülkerekednek, mivel ők jelentik a biztonságos jövőt az ország számára.
A legfrissebb támogatottsági adatok ugyanakkor nem támasztják alá a kormányfő derűlátását.
A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov 2072 választó bevonásával elvégzett új felmérése szerint a konzervatívok 30 százalékpontos hátrányban vannak: a 2010 óta kormányzó Konzervatív Pártra 18 százalék, a Munkáspártra 48 százalék szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat.

Ezeket olvasta már?

rishi sunak,

Szerző