Kerítésen túl
Orbán most nem vétóz, hanem blokkol Ukrajna-ügyben

Újabb uniós döntést tartóztat fel a magyar kormány Ukrajna megsegítésére. Arról van szó, hogy az EU akár kétmilliárd eurót adna fegyvervásárlás céljára a Nyugat-Európában befagyasztott orosz állami pénzbetétek kamataiból.

Keresztbe tett Orbán-láb
Egy hónapos vita után létrejött a megállapodás, hogy ezt fogják tenni, de a magyar nagykövet bejelentette: Budapest ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes tétel utalásáról külön-külön, de egyhangúan határozzanak.
Összesen 190 milliárd értékű orosz vagyon rekedt Belgiumban, ám beavatott források szerint az Orbán-kabinet jelenleg blokkol mindent, ami az ukránok katonai támogatásával kapcsolatos. Ez aligha változik a június 9-i választásig – jegyzi meg a Financial Times.
A partnerek felajánlották, hogy a magyar hányadból nem vesznek harci eszközöket, ezért elmaradt a vétó, de Orbán megbízottja mégsem szavazza meg a határozatot.
Diplomaták azonban abban bíznak, hogy júliusig még lehetséges az egyezség, mert akkor esedékes a kifizetés.
Ha nem itt, majd ott: lényeg a kekeckedés
Emellett Magyarország még másutt is tud kellemetlenkedni, mert a G7-ek meg azt fontolgatják, hogy kölcsönt adnak Ukrajnának a náluk lévő orosz források hasznából.
Ám az elképzelést az EU-nak is el kell fogadnia, és az megint csak nem megy a magyarok belegyezése nélkül.
Mindez hazai használatra:
Hozzátesszük:
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”