Connect with us

Bulvár

Újabb vonatkatasztrófa – Sín-Tér az elsodrás

vitézy, lázár
Megosztás

Elsodort egy embert a vonat Nagyvárdánál. A tűzoltók az utasok átszállításában nyújtanak segítséget.

Gyalog érkezett a segítség

Elsodort egy embert a Záhonyból Debrecenbe közlekedő szerelvény a kisvárdai vasútállomástól nagyjából fél kilométerre. A város hivatásos tűzoltói gyalog közelítették meg a helyszínt, és a Fényeslitkéről érkező mentesítő szerelvényre segítenek átszállni a vonat utasainak. Az esethez mentő is érkezett. A MÁV tájékoztatása szerint a helyszínelés végéig egy vágányon szünetel a forgalom Kisvárda és Fényeslitke között, emiatt hosszabb menetidőre lehet számítani a Nyíregyháza-Záhony szakaszon – írja a katasztrófavédelem.

Több száz méter a féktávolság

A MÁV az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében. A MÁV Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem fizikusának közreműködésével Sín-Tér címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára. A vasúti járművek féktávolsága több száz méter, a vonatok hirtelen megállítása esélytelen. Számtalan baleset egyértelmű oka a „még átérek” látásmód, amikor a síneken átkelő gyalogos vagy autós rosszul méri fel a közeledő szerelvény  sebességét és a vonat fékútját.

Ezeket olvasta már?

vonat,

Szerző