Egészségünkre!
Nagy lépés a rák elleni harcban
Emlő- és tüdőrák korai azonosítását lehetővé tevő eljárást fejleszt az Avidin Kft. és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával megvalósuló, 952 millió forintos költségvetésű, hároméves projektben – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Diagnosztikai újítás
A közlemény szerint a rákos megbetegedések száma Magyarországon továbbra is magas, korai diagnosztikájuk kiemelten fontos, mivel a korai felismerés és kezelés jelentősen javíthatja a betegek esélyeit. A különböző diagnosztikai módszerek közül egyre nagyobb jelentősége van a vérben található nukleinsavak kimutatásának, amely sokszor a hagyományos képalkotó eljárások érzékenységét is felülmúlja.
A konzorcium eddig nem ismert új biomarkereket kíván azonosítani emlő- és tüdődaganatokból, amelyek alkalmasak lesznek új diagnosztikai eljárások és reagensek, valamint genomszűrési kísérletekkel kapcsolatos szolgáltatások kialakítására.
Akár negyedévente ismételhető
A vérben keringő DNS-t vizsgáló, olcsó, a páciensek számára nem megterhelő, akár negyedévente is ismételhető szűrési eljárással az új daganatos betegségeket nagyon korán fel lehet fedezni.
A tervezett eljárás a diagnosztikában jelenleg nem vizsgált genomi DNS-tulajdonságaira fókuszál: a génkifejeződést szabályozó kromatinszerkezetre, a ritka epigenetikai változásokra, illetve a nagyobb DNS-szerkezeti eltérésekre speciális dúsítási, minta-előkészítési és szekvenálási protokollokkal. Erre alapulva új reagenskészletet hoznak létre.
A 694 millió forintos vissza nem térítendő támogatással megvalósuló projekt másik terméke egy vérből történő közvetlen – a DNS-t és azt csomagoló és rendező hiszton fehérjék alkotta – kromatint tesztelő kit, mely diagnosztikai és kutatási projektekben is előnyös lehet, annak epigenetikai változásának detektálására is képes lesz, így versenyképesebb is. Jelenleg ilyen komplex kitkészlet nem létezik a nemzetközi piacon, felhasználói kutatóhelyek, valamint a jelenleg is tumordiagnosztikai vizsgálatokat végző cégek lehetnek.
Fő cél a kis molekulák azonosítása
A Puskás László biológus által 2002-ben alapított Avidin Kft. fő célja új kis molekulák azonosítása, melyek daganatos, illetve központi idegrendszeri betegségekkel kapcsolatos gyógyszerfejlesztések kiindulópontjai lehetnek. A cég a házon belüli gyógyszerfejlesztési programok mellett a gyógyszerkutatás területén, a különböző gyógyszerjelöltek elemzésének preklinikai szakaszában nyújt szolgáltatásokat és termékeket partnereinek, valamint molekuláris biológiai alapú diagnosztikai megoldásokat is fejleszt. Az Avidin Kft. talán az egyetlen olyan hazai kisvállalkozás, amely egyaránt rendelkezik kémiai és biológiai részleggel, illetve steril állatházzal – írták.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint közvetve, illetve közvetlenül az alapító kutató tulajdonában álló, 19 alkalmazottat foglalkoztató cég értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 795 millió forint volt, ami a 2022-es 43 százaléka. A csökkenés oka, hogy a vállalkozás a pandémia időszakában jelentős, a teszteléshez kapcsolódó tevékenységet végzett. A cég vesztesége 2022-ben 341 millió, tavaly 34 millió forint volt.
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott