Budapesti hétköznapok
A mi kis falunkban, Újlipóciában sem egyszerűsödik az élet, sőt
Mi, itt Pest közepén, a Duna partján Újlipóciában szeretjük úgy meghatározni magunkat, hogy összetartó kis faluban élünk, ahol például még az idegen, csak átautózó is megáll a zebráknál, mert hat rá a „genius loci” a hely szelleme.
Jó itt élni
Aki egyszer ide költözik, nehezen szabadul a hely varázsától. Minden van itt: parkok, Duna, Pozsonyi úti kiülők, kedves boltosok és még kedvesebb őslakók, talán csak hegyünk nincs, de azért kárpótol minket a budai panoráma. Egy szó mint száz, szépség és kényelem mifelénk együtt jár, vagyis járt egészen addig, ameddig minket is utol nem ért a „Magyar Királyi Posta” áramvonalasítása és meg nem szűnt két fontos és kedvelt postahivatalunk, egy a Pozsonyi úton, egy másik pedig a Szent István körút és Tátra utca sarkán.
Indok nélkül
Egyszer csak posta nélkül maradtunk és mehetünk a most már még zsúfoltabb Lehel csarnokban kialakított intézménybe. A két kedvelt postánk megszűnésére nincs ésszerű magyarázat, hiszen jól mentek, mindig volt ügyfél valahányszor betértem, úgyhogy a döntést talán csak az alkalmazott hiány indokolhatja, de arról meg maga a kormány tehet.
Aggódva várjuk, legközelebb mitől „szabadítanak meg” bennünket, hogy nehezítik tovább egy kisközösség létezését. Tudom én, nem nagy ügy amit leírtam, de mégis csak bosszantó, hiszen a joggal elvárható, és a kormány kommunikációban fennhangon hirdetett „előre megy, nem hátra” szlogennek éppen az ellenkezőjét példázza ami itt történt – írja újlipóciai olvasónk.
Szerző
