Banánköztársaság
Ágoston László: Budapesten most is láthatatlan olimpia van: kórházakban, hajléktalanszállókon, másfélszobás felújítatlan garzonokban
Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger. A 2017-ben elhunyt T. Ágoston László író fia. A 2018-as országgyűlési választásokat követően hagyta el Magyarországot, jelenleg az Egyesült Királyságban, Bristolban él. Közösségi oldalán írta le feltehetően megosztó véleményét arról, hogy kiket, miért, vagy éppen miért nem becsülünk meg.
Választásunk…
„Szerintem rengeteg ember érdemelné meg ugyanazt az elismerést, mint egy olimpikon, csak valamiért a társadalom kiválasztotta, mit tart fontosabbnak a többi áldozatnál.
Mert ugye az áldozat rendkívül fontos része a sportolók körüli legendának: nem élhetnek hétköznapi életet, mert reggel ötkor már bele kell csobbanni a hidegvizes medencébe. És ez igaz is. Pont ez benne a megtévesztő: hogy mi, civilek tuti nem akarnánk hideg vízbe csobbanni reggelente. Brrr. De tudod mit nem szeretnénk még?
- Három gyereket egyedül felnevelni.
- 24 órás ügyeletet tartani egy kórházban.
- Naponta berohanni egy égő épületbe.
- Afganisztánba menni misszióra, hogy lőjenek ránk.
Folytassam?
A versenysport valójában a világ leghiábavalóbb dolga. Emberek versenyeznek azon, ki tud szebben vízbe ugrani, ki érinti meg a másikat hamarabb egy dróttal, ki tud egy vasgolyót messzebbre hajítani.
Miért szeretjük mégis? Mert gyerekkorunktól fogva elhitették velünk, hogy ez fontos. Ez számít. Ez a valódi kiválóság.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a foci nálunk sokkal fontosabb mindennél, de Indiában közelébe sem kerülhet a krikettnek. Őket annak a csodálatára nevelték, mi meg azt se tudjuk, mik a krikett szabályai.
A valódi haszna annak, hogy valaki bitang gyorsan tud úszni – zéró. Senki nem gyógyul meg tőle, senkinek nem lesz tőle jobb élete, senki nem nyer vele semmit.
Showműsor, szórakoztatás
Ezt bizonyítja az is, hogy most négy évig megint senkit sem fog érdekelni. Vagy te talán követed az úszó OB-ket?De elmész orvoshoz, kihívod a tűzoltót és másodállást vállalsz, hogy legyen a gyerekednek cipője. Valójában ez a fontos, ez változtatja meg a világot.
Valójában özv. Kovács Gyulánét is ki kéne tüntetni, aki a férje halála után rengeteg küszködéssel és sok szeretettel mindenek ellenére embert nevelt a gyerekeiből.
Ha a társadalmi hasznosságát nézzük, nagyobbat tett, mint bármelyik sportóriás.
És hidd el, ő se járt bulizni, ő se élt hagyományos civil életet.
Egy percig nem állítom, hogy ne kéne elismerni azt, aki remekül tud egyszerre úszni másokkal és fejjel lefelé vízben táncolni. Vagy 30 méterről is pontosan oda tud rúgni egy labdát, ahova kell. Ott van mögötte rengeteg hit, elszánás és tehetség.
Én csak azt mondom, észre kéne vennünk és díjaznunk kéne azokat is, akik nem kevesebb hittel és elszánással hatalmas dolgokat hoznak létre a hétköznapokban.
Lehetne ez is egy politikai cél:
segíteni a mindennapi hősök életét, és pozitív „hétköznapi” példákat állítani az emberek elé. Megmutatni, hogy Budapesten éppen most is láthatatlan olimpia van: kórházakban, hajléktalanszállókon, másfélszobás felújítatlan garzonlakásokban.
És akár meg is taníthatnánk a társadalomnak, a gyerekeinknek, hogy a labdajátékokhoz hasonlóan ezt is tudják értékelni.”
A hozzászólásokból…
„megint milyen sokaknak nem megy át az üzenet..pedig olvassák, olvassák..de csak azt keresik hol tudnak belekötni, “meg kell osztanom a más véleményemet”… Pedig a lényeg hogy a politikának sehol, semmilyen keresnivalója nincs a verseny sportban. A politika ‘olimpiája’ a hétköznapi ‘hősök’, ‘győztesek’ kinevelése, támogatása (lenne). Akikről Laci ir. Az igazi versenysportolókat a hihetetlen önfeláldozásuk, kitartásuk, tehetségük alapján a piac tartja el, szponzorálja, díjazza.”
„Nagyon igaz gondolatok. A kezdetekben (és kicsit később is) nagyon jól elvolt az ember azzal a tudattal, hogy vannak istenek és vagyunk mi emberek, mi itt lent teszünk veszünk, születünk, dolgozunk, meghalunk, s ha bajunk van feléjük fordulunk, segítséget kérünk, s hisszük, hogy segíteni fognak. Ők, az istenek, meg jól elvannak a magas hegyen, a felhőkben, az agyunkban, kinek hova pozicionálták, és ez így jó is volt évezredeken keresztül. Aztán történt egy s más, felvilágosodtunk, gépesítettünk és már nem hittünk bennük ott fenn a hegyen vagy akárhol is laktak. De helyettük keresni kellett mást. Jöttek a hamisak, nem váltak be. Helyettük keresni kellett mást. Így találtuk meg a teljesítményt. A kimagasló teljesítményt. A Nobel díjat, a világbajnokot, az olimpiai aranyat. Istenek lettek. De már feltüntek, sőt itt vannak az újak, a teljesítmény nélküli, a megmarketingolt, tömegkommunikált, álarcot viselő új istenek, a celebek. Az igazi istenek, a mindennapok emberei, vagyis mi, sosem leszünk fenn a hegyen. Mert akkor kire néznénk fel? Magunkra? Ugyan már…”
„Ez egy jó nagy blődség !!!! Igenis rengeteget nyer a sporttal az,aki űzi. S nem az anyagiakra gondolok!!!! Rengeteg élményt ad,arról nem is beszélve,hogy mennyi mindenre megtanít a sport. Önfegyelem,kitartás, küzdés, empátia, olykor csapatszellem,alázat s még sorolhatnám! Mindeközben sokat tesz az egészségéért is! Fejleszt sok-sok készséget,képességet,mozgaskoordinációt! S amikor mindezt befejezik s közben is sokan tanulnak,dolgoznak. Teszik mindezt fiatalon többnyire,miközben a többiek „csak” tanulnak,s tespednek,isznak…Miután az élsportot befejezik,ugyanúgy dolgoznak,gyereket nevelnek s tesznek ugyanúgy ,mint bárki más! Az egészségügy, az oktatás problémáit nem nekik kell megoldani,hanem a politikusoknak. S eleg sok volt sportoló sokat,nagyon sokat tesz azért,hogy élhetőbb világunk legyen!”
„Teljesen igazad van. Ha figyelmesebbek vagyunk, akkor láthatjuk, hogy igazából szinte minden pillanatban, élet aspektusban manipuláltak vagyunk. Erre lehetne a woke-szó, hogy felébredünk ebből az éber kómából, és figyelmesebbek leszünk, keressük a valódi értékeket. Ugyanígy, h ne istenítsen senki egy politikust, mert nem több, mint bárki más. Mindenki teszi a dolgát, mindenki küzd, ezt kellene meglátni egymásban.”
„Ennek akkor lenne értelme, ha először a sok elkényelmesedett gyereknek nem lenne internetes élete. Heti 4szer edzene és nem influenszer szeretne lenni. Legyen inkább sportolo, csinálja saját magáért és szerezzen az országának dicsőséget! Gőzöd sincs milyen élsportolonak lenni, gőzöd sincs milyen rendőrnek, tűzoltonak lenni… Írd tovább a baloldali cikkeket.. az valo a követöidnek”
„Ez a poszt sokak tetszését kiváltja, leginkább azért mert a maga szemében mindenki egy hős. Hiszen ők is megküzdenek a napi kihívásokkal, és nem adják fel, mindennap túlélnek! De a sport általi kihívásokkal ez azért még sem tud egy vonalba állni, mert a sport az egy extra kihívás az életben. Azt hinni, hogy össze lehet mérni a két dolgot tévedés, mert a sportoló sem légüres térből jön, neki is megvan a maga megküzdeni való élete, de ennek ellenére tovább megy, és még edzésre is jár. Az átlagos gyerek elmegy iskolába, suli után leül játszani es kész. A sportoló gyerekek ezt edzések mellett csináljak. Elit szinten napi két edzés, közte iskola, és számonkérés mindkét helyen, az uszodában vagy az edzőpályán sokkal kegyetlenebbül, mint akármilyen iskolában. És mikor már tíz- tizenöt éve ebben él, lemondott egy átlagos élet rengeteg apró öröméről egy álomért, és fiatal emberként feláll a dobogó tetejére, abban a pillanatban amikor kicsúcsosodik egy fiatal sportoló élete, ekkor kellene összevetni őt egy átlagos emberrel? De hiszen a sportoló is visszatér és gyereket nevel és megküzd az életével. Aki ezt nem érti, az sose volt sportoló. Ez színtiszta demagógia, ahogy ez a poszt is az.”
„A senkik rivaldafénybe kerükéséhez ott a közösségi média, tehát nem kell irigykedni!”
„Én azt mondanám, hogy rengeteg ember megerdemelné ugyan azt az elismerést mint a focisták. Köztük az olimpikonok is. Mert lássuk be azok mellett akik éveket dolgoznak azért, hogy hazánknak dicsőséget szerezzenek az olimpián, messze nincsenek úgy megbecsülve mint egy harmadosztálybeli focista, aki csak úgy (legjobb esetben) elszaladgál a pályán és nem a kispadon ücsörög, de esze ágában sincs felsőbb osztályba kerülni hisz így is megkapja a maga 300 ezer-1 milliós juttatását csak azért mert focista. Ja és ebből még adóznia sem kell. Míg az olimpikonok közül sokan saját vagy családjuk finanszírozása mellett saját zsebből kénytelenek felkészülni.”
Szerző
