Kerítésen túl
A Szerb parlament elnöke lítiumellenes tüntetésekről: Összeesküvés-hívők szólalnak fel, sátánizmusról beszélnek
Mi is többször írtunk már a Szerbián végig söprő tüntetéssorozatról, amelyet a lítium bányászat ellenzői, és annak egészségre gyakorolt hatásától tartók szerveznek. Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke is megszólalt az ügyben és véleménye szerint, ezek a megmozdulások tudományellenes tüntetésekké nőtték ki magukat.
Támad a sátánizmus????
Az elnök szerint, ezek a demonstrációk a józan ész elleni tiltakozássá és az összeesküvés elméletekben hívők tüntetéseivé fajultak.
Olyanok szólalnak fel, akik a chemtrails-ben hisznek, akik azt mondják, nincs szükség a geológusokra és be kell zárni minden bányát, a sátánizmusról beszélnek, harcolnak a bankrendszer ellen, pánikot és félelmet terjesztenek
– vélekedett az Alo bulvárlapnak adott interjújában a házelnök.
Pedig szerinte egyáltalán nem rossz a terv
Elmondása szerint a Jadar projektum Szerbia, de különösen Nyugat-Szerbia számára új munkahelyeket, magasabb fizetéseket és jobb életszínvonalat jelentene, de a mezőgazdasági tevékenység is folytatódhatna, hiszen, mint mondja, földalatti, nem pedig nyíltszíni bányáról lenne szó.
Szerbia látná el Európát és a világot stratégiai nyersanyagokkal és termékekkel, ezzel a befolyásunk is növekedne. Magától értetődő, hogy mindent a legszigorúbb környezetvédelmi normák betartása és alkalmazása mellett tennénk
– mondta Brnabić.
Szerkesztőségünk azt ugyan nem tudja cáfolni, hogy a nagyszámú lítiumellenes tüntetés valamelyikén volt-e a házelnök által jellemzett felszólaló, de annyi bizonyos, hogy a tüntetések jelentős részén, így például Szabadkán is Ljiljana Tomović, a Belgrádi Egyetem Biológiai Karának rendes tanára, és Svetlana Lazović bányászati mérnök mondott beszédet, akik egyetlen szóval sem említettek összeesküvéseket, ám tudományos alapon elmagyarázták egy esetleges lítiumbánya megnyitásának veszélyeit-írja a Szabad Magyar Szó.
Kik azok a chemtrailsták?
A chemtrail (chemical trail azaz vegyi csík) összeesküvés-elmélet hívei azt állítják, hogy a chemtrail-repülőgépek titokban mérgező vegyi anyagokat permeteznek, melyek megmérgezik és butítják a lakosságot. Az időjárás-befolyásolást és a pszichológiai manipulációt is időnként célként említik az elmélet hívei.
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott