Kerítésen innen
A bor és „kihívói” – A ma a holnap előszobája
Bock József villányi borász szakmája egyik legismertebb és legmegbecsültebb tagja, többek között arról is beszélt a Pénzcentrumnak adott hosszú interjújában, hogy mi veszélyezteti a borászat jövőjét.
A három fő veszélyről
Milyen nehézségekkel találkozott pályája során, és hogyan sikerült ezeket legyőzni?
Kijelenthetjük, hogy ez a piac mindig nagyon pörgött, de jó érzés, hogy mi folyamatosan bent tudtunk maradni a csúcs gasztronómiában. A 2008-as világválságot is csak 2011-12-ben éreztük meg igazán, de az átmenet olyan jól sikerült, hogy nem érzékeltük drasztikusan. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az éttermek és a multik közötti árrés egyre nagyobb és nagyobb lett, ami kicsit sem vendégbarát. Ezt a kérdést az egész vendéglátásnak át kéne gondolnia, mert így nem fogynak a borok az éttermekben.
Jelenleg az éttermek körülbelül ötszörös szorzóval dolgoznak, ami azt jelenti, hogy ha egy bor a borászatban kétezer forint, akkor az étteremben biztosan tízezer forint felett kínálják.
A kívánatos a kettő-háromszoros szorzó lenne, ami egy jó szám ahhoz, hogy jó érzéssel lehessen a bort elfogyasztani. Egy másik problémát jelent a magyarországi zéró tolerancia. Én vallom, hogy a bor gasztronómiánk szerves része és ennek megfelelő helyen kellene kezelnünk.
A harmadik nagy nehézségnek az úgynevezett „design szerek” elterjedését tartom; itt azokra a divatos alkoholos italokra gondolok, amiket bárhol be lehet már szerezni dobozban, üvegben, palackban. Nem csoda, hogy visszaesett a hazai borfogyasztás: húsz éve még harminc liter körül volt, ma viszont már tizenöt liter alá esett.
Ma, holnap
Hogyan látja a magyar borászat jelenlegi helyzetét, és milyen jövőt jósol ennek az ágazatnak?
A magyar borászat komoly feladatok előtt áll. A legnagyobb problémát a már említett tényező jelenti, miszerint a borfogyasztás rendkívüli módon visszaesett. A borászatokra emellett rengeteg adminisztrációs teher nehezedik és a munkaerő is egyre nehezebben elérhető, különösen a COVID járvány óta. A minőségi munkát végzők aránya nagyon lecsökkent, egyre kisebb a választási lehetőség. Pedig a szőlőben nem lehet elkerülni a fizikai munkát; egy húsz százalékos lejtőn a gépi szüretelés már például lehetetlen. A hozzánk tartozó 120 hektárból csak körülbelül 50-70 hektáron tudok géppel szüretelni. A bor ára sem követi az inflációt az utóbbi öt évben, ezáltal a borászatok megélhetése lényegesen szűkebb keresztmetszetben oldható meg. Így, ami a jövőt illeti, fontos lenne, hogy a minőségi borok az eddigieknél jobban és hangsúlyosabban jelenjenek meg a piacon.
Teljes interjú a pénzcentrim.hu–n olvasható.
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott