Connect with us

Kerítésen innen

Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa – Egy különösen fontos művész távozott

hegyi árpád jutocsa,
Megosztás

Elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója – tudatta a Miskolci Nemzeti Színház az MTI-vel.

Pályakép

A 69 éves korában vasárnap elhunyt művész már 1980 és 1983 között a teátrum rendezője volt, majd 1992-től 10 évig a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője. Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen ők alapították meg a Bartók Plusz Operafesztivált, mely nemzetközi hírnevet hozott Miskolc városának – emelték ki.

1982-ben Selmeczi Györggyel a Muzsikáló Udvar programsorozatot indították el, mely Miskolc városának kulturális életébe új színt hozott.

Emlékeztettek, hogy Hegyi Árpád Jutocsa igazgatása alatt alakult ki az operajátszás a miskolci színházban, az operatagozat létrehozásában Kesselyák Gergely volt alapító partnere, emellett Majoros István balettművész és koreográfussal karöltve szívügyük volt egy önálló tánckar létrehozása. Ez sikeresnek bizonyult, hiszen az ő igazgatása alatt bemutatott Diótörőt két évtizedig tartotta műsoron a teátrum, emellett számos nagyszabású balettelőadás is színpadra került, mint a Coppélia vagy a Bahcsiszeráji szökőkút – tették hozzá. Az opera és a balett tagozat meghonosításával vált háromtagozatúvá a Miskolci Nemzeti Színház.

Hegyi Árpád Jutocsa 2005 és 2006 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Clevelandi Egyetemen, a Northwestern és a Columbia Egyetemen is.

Miskolci rendezései közül a színház közleményében kiemelték egyebek mellett A velencei kalmárt, A denevért, A mosoly országát, a Bánk bánt, a Kabarét, a Mágnás Miskát, illetve a Csongor és Tündét.

Legyen könnyű neki a föld!

(MTI)

Ezeket olvasta már?

hegyi árpád jutocsa, rendező,

Szerző