Kerítésen innen
Óriási szentmisével fejeződött be Ferenc pápa belgiumi látogatása
Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szentmisét Ferenc pápa vasárnap a brüsszeli Baldvin király stadionban, és prédikációjában egyebek között arra buzdította az egyház minden tagját, hogy soha ne fedjék el a visszaéléseket, „hanem hallgassanak a lélek hangjára, amely a szenvedőkben szól”.
Búcsú Brüsszeltől
A brüsszeli szentmise volt Ferenc pápa négynapos luxemburgi és belgiumi apostoli útjának utolsó nyilvános eseménye.
„Azokra az emberekre gondolok, akikkel a minap találkoztam. Hallottam őket, éreztem a szenvedésüket, a fájdalmukat, a bántalmazás fájdalmát. Az egyházban mindenkinek van helye, de a bántalmazásnak nincs, és azoknak sincs, akik ezeket eltussolják. A gonoszt nem szabad elrejteni, azt bátran fel kell fedni”
– hangsúlyozta a szentbeszédben, felszólítva az egyházi elöljárókat is, hogy ne hallgassanak a visszaélésekről.
Boldoggá avatás
A pápa azt mondta, hogy a visszaéléseket elkövetőket „el kell ítélni”, legyenek azok „világi emberek, papok vagy püspökök”.
A szentmise során a pápa boldoggá avatta azt a 17. századi spanyol apácát, Annát, aki létrehozta az Ávilai Szent Teréz karmelita rend reformját Belgiumban és Európa más részein.
Homíliájában a szentatya rámutatott, hogy Anna szegénységével, imádságával és szeretetével tanúságot tett a keresztény hitről, különösen egy olyan korban, amelyet „fájdalmas botrányok jellemeztek”.
„Fogadjuk hálásan azt a példát, amelyet ő mutatott nekünk a szentség női stílusáról, amely szelíd, de erős”
– mondta.
Ferenc pápa felhívta a figyelmet, hogy minden kereszténynek a keresztség folytán küldetése van az egyházban, ami olyan ajándék, amely túlmutat korlátjaikon és bűneiken.
„A hívők közössége nem néhány kiváltságos kiválasztott köre, hanem az üdvözültek családja”
– mondta a pápa.
„Azért küldtek minket a világba, hogy hirdessük az evangéliumot, nem a saját érdemeink alapján, hanem Isten kegyelméből”
– emelte ki.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája