Connect with us

Sport

Molnár Áron: mennyire undorító, hogy agyrázkódásig vert egy 32 éves bokszoló egy 14 éves srácot az edzésen

Molnár Áron:
Megosztás
Molnár Áron: mennyire undorító! Egy 32 esztendős tapasztalt, versenyzői múlttal rendelkező ökölvívó kihívott egy 14 éves a teremeben összesen harmadszor edző  fiút  bokszolni. A gyermek jelezte, inkább a korosztályából állna ki valaki ellen, de kihívója megígérte, nem üt erőset, csak tanítja majd. A fiú nem mert ellent mondani, ezért felment a szorítóba. Elmondása szerint a gyakorláson két edző is jelen volt, egyikük a szakosztályvezető.

Horror a szorítóban

A kihívást követően a tapasztaltabb, 32 éves férfi a gyerek fejét és mellkasát többször is megütötte, olyan erővel, mintha ellenfele is felnőtt lenne. Az egyik ütéstől pár másodpercre az eszméletét is elvesztette, és a kezét sem tudta felemelni, hogy jelezze, baj van. Utána kapott még egy ütést, amitől kiesett a fogvédője, ekkor tudta levenni a kesztyűjét, majd kimenekült a ringből. Miután a fiú kitámolygott a szorítóból, az edzők közül senki sem ment oda hozzá megkérdezni, rendben van-e, csak ellenfele kiabálta oda: egyben vagy? 
-írja az esetről beszámoló nyugat.hu.

Következmény

A fiú otthon csak azután merte elmondani mi történt, hogy rosszul lett és hányt. A szülők azonnal bevitték a sűrgősségire, ahol az orvosok agyrázkódást állapítottak meg nála.

Molnár Áron NOÁR kihívta a bokszolót

Minden igazságtalanságra és a gyengék védelmére az élet minden területén különösen érzékeny színész azonnal lépett és egy TikTok bejegyzésbe meghívta a családot a VIP-szektorba, a Sztárboxra ahol gálamérkőzést játszik,

@molnar.aron23Egy szombathelyi edzésen egy 32 éves bokszoló agyrázkódásig vert egy 14 éves kezdő srácot. A videóban a felajánlásom a srácnak és a kihívásom a gyáva gyökérnek.♬ eredeti hang – Áron

A videó végén pedig kemény szavak kíséretében kihívta egy mérkőzésre a gyereket megverő bokszolót is. A teremben történtek ügyében a rendőrség nyomoz.

Kapcsolódó

molnár áron,

Szerző