Budapesti hétköznapok
Micvamobil indul a budapesti zsidóságért
Egy nappal a zsinagógai újév, a Roshasana előtt, amelyben a zsidóság hite szerint elkezdődik a teremtéstől számított 5785. évét a Köves Slomó vezette Egységes Magyaroroszági Izraelita Hitközség átadta Európa első micvamobilját. Az elnevezés eredete, a micva a zsidó hit szerint a jócselekedet megtestesülése.
Mobil zsinagóga
Tájékoztatásuk szerint a jármű naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lesz megtekinthető, a fennmaradó időben pedig Budapest utcáit járja majd, hogy a város különböző pontjain érjen el zsidókat és segítse őket egy-egy micva, vagyis tórai parancsolat, jócselekedet végrehajtásában.
Történeti előkép
Az első micvamobilok a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére indultak útnak az Amerikai Egyesült Államokban 1967 nyarán. A járművek az amerikai, identitását lassan elvesztő zsidóság megszólításának, az asszimiláció elleni harcnak az eszközei.
Az első micvamobilok a Hertz autókölcsönző cég zsinagógákká átalakított teherautói voltak zsidó könyvekkel és vallási kellékekkel, egyebek mellett tefillinnel vagyis imaszíjjal és sábáti gyertyákkal felszerelve.
Ezeket a mobil zsinagógákat fiatal jesiva, rabbinövendékek tanulók és rabbik vezették, akik igyekeztek az utcákat járva megszólítani a zsidókat, hogy hajtsanak végre egy-egy parancsolatot: a férfiak helyezzék fel az imaszíjat, a hölgyek vigyenek magukkal egy-egy szombati gyertyát, adakozzanak vagy csak beszélgessenek egy kicsit a zsidóságról.
A háttéranyag szerint a micvamobil a zsidó identitás nyilvános vállalásával fontos paradigmaváltást jelentett az amerikai zsidóság életében.
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség