Sport
Marco Rossi a magyar-holland meccs előtt
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.
Rossi: nem kell ahhoz Einsteinnek lenni, hogy tudjuk különösen nehéz összecsapás vár ránk
„Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak. Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia talán erősebb is, mint Németország”
– mondta a csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
A 60 éves tréner kifejtette, arra számít, hogy a rivális dominálni fog, törekszik majd a labdabirtoklásra és diktálni fogja a ritmust.
Nem szabad az ő játékukat játszanunk
„Nekünk tudnunk kell, mikor van esélyünk veszélyeztetni. Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást”
– beszélt a várakozásairól Rossi, aki fontosnak nevezte még a rögzített helyzetek kihasználását.
Rossi elárulta, Balogh Botond az utolsó bajnoki meccsén kapott egy rúgást, Telkiben pedig kiderült, hogy súlyosabb, mint amire számítottak, ezért eddig nem edzett. Csütörtökön ugyan már fog, de ugyanúgy külön, mint Sallai Roland.
Rossi Sebes Gusztáv nyomdokain
A magyar válogatott kispadján 69. meccsével Sebes Gusztávot utolérő szakember az MTI érdeklődésére kifejtette, bár új szabályokat vezettek be a felkészülés során, mert a nyári Európa-bajnokság alatt sok időt töltöttek együtt, ezért a pontosság és a feszesség kicsit elveszett. Hozzátette, nem zárdához hasonlítható előírások ezek, csupán kis rendet szerettek volna bevezetni.
A meccs
A telt házas Puskás Arénában a svájci Lukas Fähndrich sípjelére 20.45-kor kezdődik a találkozó, melyet a magyarok egy ponttal a sereghajtó pozícióból várnak.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Csoboth, Szoboszlai – Varga B.
Szerző
Friss
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában