Connect with us

Sport

Szoboszlait nem zavarja a gólszegény időszaka – Tudja, van hova fejlődni

szoboszlai dominik, liverpool,
Megosztás

Az RB Leipzig ellen lép pályára Szoboszlai és csapata a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában szerda este. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominik  volt az egyik sztár. 

Én végzem a piszkos munkát

A magyar válogatott csapatkapitánya először elmondta, tisztában van vele, hogy lehetne több gólja és gólpassza ebben a szezonban. Mindig van hova fejlődni. Tudok jobban is játszani, illetve több gólom és gólpasszom is lehetne. Én végzem a piszkos munkát a csapatban, de nekem az a legfontosabb, hogy a tabella tetején vagyunk. Amíg vezetjük a bajnokságot, addig nem zavar annyira, hogy nincs sok gólom. Nem csak az edzéseken és a videoelemzésen múlik, hogy több gólt szerezzek. A meccseken teljesen más szituációkba kerülök, mint edzéseken. Kérdezzék csak meg a csapattársaimat, vannak azért szép találataim edzésen. Próbálok olyan pozíciókba kerülni a kapu előtt, hogy eredményesebb legyek, de ehhez idő is kell.

– kezdte Szoboszlai, majd arra is kitért, milyen számára az, hogy korábbi csapata ellen léphet pályára.

Kövesd cikkeinket a Google Hírek között is!

Csak hálás tudok lenni a Leipzignek

Örülök, hogy újra itt léphetek pályára. Alig várom, hogy végre a stadionban legyek, és a barátaimmal találkozzak. A távozásomkor sajnos nem igazán tudtam elköszönni a szurkolóktól. Csak hálás tudok lenni a Leipzignek. Szerintem van esélyük a Bundesliga megnyerésére, és szurkolok is nekik. A Német Kupát és a német Szuperkupát már elhódították, szóval csak egy trófea hiányzik. Fiatal tehetségként érkeztem Lipcsébe, és érett férfiként távoztam onnan. Sokat tanultam a Premier League-ben Jürgen és Arne alatt. Rengeteg dolgot nem tudtam korábban, ez is csak azt mutatja, hogy mindig lehet fejlődni. Mindennap tanulok valamit a Liverpoolban, és ez így lesz a jövőben is

-tette hozzá a focista.

(sportal)

Friss!

Kedden este a címvédő Real Madrid kétgólos hátrányból fordítva 5-2-re nyert otthon a játéknap előtt százszázalékos Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában.

Kapcsolódó

szoboszlai

Szerző