Connect with us

Budapesti hétköznapok

Mi lesz a Flórián téren?

flórián tér,
Megosztás

Várhatóan a jövő év első negyedévében kezdődhet meg a Flórián téri felüljárók felújítása, ami várhatóan 2026 első negyedévéig tart – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön. A BKK lefolytatta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést, így újabb lépéssel került közelebb a tényleges munkakezdés a Flórián téri felüljáróknál.

A felüljáró fontos  kapocs a főváros és az agglomeráció között

A Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő, két íves hídból álló szerkezet naponta több tízezer jármű áthaladását biztosítja, kiemelt a szerepe Budapest és az agglomeráció közlekedésében, hiszen a főváros határán is átnyúló tranzitútvonalakat kapcsol össze. A több mint negyven éve épült óbudai felüljárók műszaki állapota a legutóbbi beavatkozás óta eltelt hosszú idő alatt jelentősen romlott, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, ez a betonacél rozsdásodását és a betonfelületek tönkremenetelét okozza, így a felújítás már nem várhat tovább.

A beruházás során a szakemberek kicserélik az útpálya burkolatát, helyrehozzák a vasbeton szerkezet hibáit, teljes szélességében felújítják a szigetelést, megszüntetve a pillérek felett az átázások okát, új vasbeton szegélyt építenek, amelyre új, biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek.
Emellett a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be, javítják a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat. A kivitelezésnél kiemelt figyelmet fordítanak a régészeti leletek épségére – ismertették.

<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>

Ki fizet?

A megvalósításhoz szükséges forrást a fővárosi önkormányzat biztosítja, erről a közgyűlés márciusi ülésén döntött. A költségek pénzügyi fedezetét az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó – március elején lezárult, maratoni hosszúságú – perben visszaszerzett összeg jelenti. A szerződéskötés folyamata a szerződéskötési moratórium lejárta után, várhatóan év végéig lezárul.

Tudatták azt is, hogy a felüljárók rekonstrukciója 2025 első negyedévében kezdődhet, és előreláthatóan 2026 első negyedévéig tart. Kiemelték: az egyik felüljáró mindig nyitva lesz a kétirányú forgalom számára.

Ezeket olvasta már?

felüljáró,

Szerző