Budapesti hétköznapok
Vitézy Dávid elengedte a „parasztlengőt”, ami Lázár János állcsúcsán landolt
Vitézy Dávid, mára már a Fővárosi Közgyűlés képviselője és Lázár János egyelőre még közlekedési miniszter test-test elleni harcának kezdete már-már a ködös NER-történelmi múltba vész, legyen elég annyi, hogy Lázár indított támadás az egykori államtitkár ellen, aztán pedig történt, ami történt.
Lázár úr, hol késnek az adatok?
Október utolsó hete kezdődött – viszont máig nem nyilvánosak a MÁV szeptemberi menetrendszerűségi adatai. A júliusi adatok 10, az augusztusi adatok 9 nap alatt nyilvánosak voltak, korábban is általában 7-10 napon belül közzétették az előző hónap adatait – most azonban 28 nap alatt sem sikerült közzétenni. Vajon miért? Leszólt Lázár János, mert túl kellemetlen volt szembesülni a valósággal
-áll Vitázy Dávid hétfői bejegyzésének elején.
Bútorcsere a nyilvánosházban?
A bejegyzés későbbi részéből kiderül, hogy a minisztérium ahelyett, hogy a megoldást keresné, méghozzá olyat, amely egy idő után talán kiszabadíthatná a MÁV-ot Európa szégyenpadjáról, inkább -jó szokásához híven- maszatol és a valóságot igyekszik hajlítgatni:
Október 14-én interjút adott a MÁV vezérigazgatója az Indexen, ahol azt mondta: “módszertant pontosítanak” a késési statisztikákban – úgy látszik, túl nagy nyilvánosságot kapott, hogy történelmi mélységbe zuhant a MÁV pontossága idén nyáron. És ilyenkor mi a megoldás? Nem ám megrendelni a mozdonyokat, újra kiírni a visszaszívott járműbeszerzéseket, nem. Jön az új módszertan és a több hetes késéssel publikált adatok, hogy mire megjelennek, már ne legyen hírértékük.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A MÁV járatai lassan már nem késnek, hanem máskor jönnek
Ne felejtsük: a legutóbbi ismert adatok arról szóltak, hogy hónapról hónapra egész nyáron, júniusban, júliusban és augusztusban is történelmi mélypontot ért el, negatív rekordot döntött a MÁV pontossága. Augusztusban már a magyar InterCity-k mindössze 32,8%-a volt csak pontos (azaz késett kevesebbet, mint 5 perc) – ilyen rossz értéket soha nem rögzítettek még, mióta vezetnek menetrendszerűségi statisztikát a magyar vasúton.
A fenti tényállítások egy normális országban szinte azonnal az érintett miniszter távozásával járnának.
Egy normális országban.
Szerző
Friss
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait.
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva