Kerítésen innen
Újabb rendkívüli kormányinfó
Ismét szokatlan időpontban csütörtök helyett szerdán tart kormányinfot Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. A „mik lehetnek a témák” izgalmas kérdését igyekezett megfejteni a Blikk.
A gazdasági ütemtervtől a grúziai utazásig
Sok támpont nincs, hogy pontosan milyen témákról lehet szó, ám a közelmúlt kormányzati intézkedései, illetve a miniszterek bejelentései alapján az alábbi tárgykörökre lehet számítani:
- szerda reggel jelenik meg a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítményét megjelenítő GDP-adat. A szakértők a havi részadatok alapján nem optimisták, többségük szerint a gazdaság az előző negyedévhez képest gyengébben teljesíthetett.
- 1 hét van hátra az amerikai elnökválasztásig. Mint köztudott, ennek eredményéhez kötötte a kormány a 2025-ös költségvetés tervezetének bemutatását. Vélhetően az irányvonalak többsége már megismerhető lesz.
- Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedése is kiderülhet.
- A magyar EU-elnökség versenyképességi programja, amit november 8-án mutathatnak be a budapesti informális EU-csúcson.
- Teriteken lehet az utóbbi hetekben látványosan gyengélkedő forint, illetve Orbán Viktor grúziai látogatása is.
A kezdet
Március 26-tól a kormányüléseket követő csütörtökönként rendszeresen tartanak sajtótájékoztatót, ahol a kormány döntéseiről tájékoztatják a közvéleményt – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár
-jelentette be a kormány honlapja 2015 márciusában. Az első kormányinfokat Lázár János és Giro-Szász András kormány szóvivő celebrálta. Az esemény színvonala az azóta is, hullámzó.
Szerző
Friss
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel
- Horoszkóp-segítség, hogy a karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!