Sport
A Milák-sztori újabb fejezete – Mindenki „megússza”
A Magyar Úszó Szövetség bejelentette, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf Szabó Álmos irányítása mellett kíván felkészülni a következő versenyekre, ezzel a döntéssel végre talán megnyugszik a talán minden idők legzavarosabb magyar úszó története.
Na végre!
Milák Kristóf egyesületével, a Budapesti Honvéddal a párizsi ötkarikás játékok után egyezett meg a Magyar Úszó Szövetség, hogy egy kapcsolattartót jelölnek ki, aki folyamatos tájékoztatást ad a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartójának felkészüléséről, valamint versenyzési és edzőtábori terveiről.
„A transzparencia és a kölcsönös tájékoztatás eredményeként a szövetség hivatalosan is meg tudja erősíteni, hogy Milák Kristóf ezentúl Szabó Álmos irányítása mellett kíván felkészülni a következő versenyekre, és hamarosan döntés születik a kétszeres olimpiai bajnokot segítő teljes stáb összetételéről is”
– írja Milák új felkészítőjéről a hunswim.com.
A bejelentés kapcsán Wladár Sándor is megszólalt
Az egyeztetések alapján abban maradtunk, hogy Kristóf nem áll rajthoz a decemberi, budapesti rövidpályás világbajnokságon, a felkészülésének fókuszában a 2025-ös, szingapúri világbajnokság áll, amelyen hasonló eredményeket szeretne elérni, mint 2022-ben, amikor utoljára szerepelt vébén
– mondta a MÚSZ elnöke, aki azt is hozzátette, hogy Milák új edzője hamarosan összeállítja a jövő nyárig szóló felkészülési és versenyprogramot, amelyet a szövetség teljes mértékben támogatni kíván.
Volt előzmény
Szabó Álmos egyszer már felügyelte Kristóf edzéseit, amikor a korábbi mester, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával. A szakember korábban maga is úszóversenyző volt; edzőként egy darabig a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Ott 2016 óta paraúszókkal foglalkozik, mégpedig kimagasló eredménnyel, hiszen az ő tanítványa – mások mellett – a paralimpiai bajnok Illés Fanni és Pap Bianka is.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel
- Horoszkóp-segítség, hogy a karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!