Kerítésen túl
Gyermekbántalmazási ügybe bukott bele az egyházi vezető
Bejelentette lemondását a gyermekbántalmazás eltusolásával vádolt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője az érsekre már napok óta komoly nyomás nehezedett távozása érdekében, miután kiderült, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási bűncselekmény felett, amelynek gyanúsítottja John Smyth néhai ügyvéd és egyházi személyiség volt.
Téves megítélés?
Lemondását bejelentő keddi közleményében Welby úgy fogalmazott: amikor 2013-ban tudomására hozták, hogy Smyth-t mivel gyanúsítják, és értesült arról, hogy a rendőrséget is értesítették az ügyről, helytelenül úgy gondolta, hogy az ügyben „megfelelő megoldás” születik majd.
Az érsek közölte: egyértelművé vált számára, hogy személyes és intézményi felelősséget kell vállalnia a 2013 óta eltelt időszakért, miután az időközben elkészült vizsgálati jelentés feltárta „az ügy elhallgatására szőtt konspirációt”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A gyermekbántalmazó ügyvéd
A múlt héten közzétett 253 oldalas jelentés szerint John Smyth – aki ügyvédi munkája mellett keresztény fiatalok vallásos nevelésével és táboroztatásával is foglalkozott – az 1970-es és az 1980-as években 130 gyereket vetett alá brutális fizikai, szexuális és lelki bántalmazásnak.
A jelentés szerint az ügy a brit kriminalisztika egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási bűncselekménye.
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén