Connect with us

Budapesti hétköznapok

Lakásgaléria, kiállítás… Amigó

Lakásgaléria, kiállítás… Amigó
Megosztás

Napok óta újra, meg újra felbukkan a lelkemben ez a pár szó. Írni szeretnék Róla… vagy a képeiről… vagy az eseményről. Barátságos lakásgalériában láttam meg a képeit. Sokan voltunk kíváncsi érdeklődök, a többség láthatóan ismerte Őt. Bevallom én először mentem el kiállítására.

A megnyitó beszéd előtt lehetőséget kapott a bemutatkozásra

Egy szomorú, lassú dalt énekelt el, gitáron kísérte magát. Alig látszott ülve a tömegben, csak a tűnődő, kérdező hangja vett körül. Aztán beszélt, hosszan – mégis elröppent egy pillanat alatt, hiszen bennem beszélgetett. Csupa kérdés.

Lelkének színes bugyraiból jöttek a kérdések s a válaszok, amelyek mind arról szóltak, elfogadni a másságot a gondolkodásban a tettekben.

Igen, adott helyzetben különböző emberek másképpen reagálnak és a párbeszéd ezért nem mindig könnyű. Sorolta az élet nehéz helyzeteit, mintha nem is középkorú fiatalember lenne, hanem egyszerre az élet ezernyi kacskaringóját, szakadékát és hegycsúcsát bejárt aggastyán és egy világra kíváncsi kamasz.

Monológja arról szólt, hogy tudni kell, az élet számtalan helyzetét mások, másképpen élik meg, látják, érzékelik, de olyankor is! a másságot el kell fogadni bármilyen nehéz.

Sorolja halkan az élet eseményeit, amikor ő és egy másik ember mást lát, mást gondol, mást érez – de ezt ő tudja: ez az élet természetes része. Vajon én? s a többiek elfogadjuk így az élet apró történéseiben a másságot? Hallgatom, ahogy az életről beszél, s eltűnődöm, de hiszen nem egy író, hanem egy festő alkotásait megismerni jöttem. De jó tudni, hogy nemcsak a keze, hozza közel a gondolatait, hanem a leírt, kimondott gondolatai is.

Aztán a látogatók meghallgattak még egy-két kiállítás megnyitót,

s mint szokás utána a büfét vették körül…csak Amigó vonult félre, a hűvös erkélyre, látszólag dohányzott, de inkább kivonult a hangos közönség soraiból. Maradtak a képei a falon.

Amigó, született Bogdán János 1975-ben Lengyeltótiban, Pécsett tanult, először a Kisképzőben kerámia szakirányon, majd a Pécsi Művészeti Karon diplomázott vizuális szakon.

Azóta számtalan kisebb- nagyobb kiállítása volt, de igazán az írás oldja fel – mondta, s az hozza aztán, a másfajta kifejezést.
Nézem a képeit. Nem vagyok igazi képzőművész szakértő

Mégis, vagy talán éppen ezért az egyik képe – Lányfej – egy gyümölcsös ládára festve, lenyűgözött.

Újra meg újra visszanézek Rá, ahogy a láda adta, természetes rácsok mögül elnéz. Nekem elérhetetlen? vagy ő nem tud kitörni? Nézem, s csak azt érzem, jó lenne megkérdezni, jó lenne beszélgetni vele. Amigó szavai jutnak eszembe, nem biztos, hogy tudom, a másiknak mi lenne jó. Kevés a szándék! A lakásgaléria lassan kiürül, a képek még egy ideig ott laknak s akinek füle, szeme s lelke van hozzá, meghallja, hogy neki mit mesélnek.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Szerző