Kerítésen innen
Ők lettek 2024 Prima Primissima díjasai – Gratulálunk
2024-ben is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A huszonegy éve Demján Sándor által alapított elismerés díjátadó ünnepségén Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a meghívottakat a kuratórium nevében.
„Megint sikerült olyan embereket díjaznunk, akik kiemelkedő teljesítményt, kiemelkedő eredményeket értek el és hozzájárultak hazánk tudományos, kulturális értékeinek a gazdagításához, sportsikereihez, oktatásához, neveléséhez és társadalmunk fejlődéséhez”
– fogalmazott a kuratórium elnöke.
A Prima Primissima Alapítvány iránt nem csökken az érdeklődés, a Prima Primissima díjra idén rekordszámú, 900 jelölés érkezett
– hangsúlyozta Csányi Sándor a gálaesten, amelyen jelen volt Lévai Anikó, a kormányfő felesége, Pintér Sándor belügyminiszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, valamint Áder János és Schmitt Pál volt köztársasági elnökök is.
A szakmai testületek, a kuratórium, a Vállalkozók Országos Szövetsége próbált objektív döntést hozni a díjazottak és a Prima Primissima személyéről
– jegyezte meg a kuratórium elnöke, kiemelve:
az elmúlt 22 év alatt nem kapott olyan személy díjat, aki ne érdemelte volna meg.
Díjtörténet
A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára.
A Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapított elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Prima Primissima Díj rangját e hitelességre törekvés mellett azon díjazottak személye emeli még magasabbra, akik az elmúlt egy évtizedben a legjobbakká váltak a jók között. Az elismerés társadalomformálásban betöltött szerepe ma fontosabb, mint valaha, hiszen felgyorsult világunkban az értékválasztási lehetőségek tömegével küzdve nehéz biztos pontot találni. Hisszük, hogy díjazottjaink valódi példaképek – küldetésünk pedig továbbra is az, hogy ezután is megtaláljuk azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet. (forrás)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A Prima Primissima Díj 2024-es díjazottjai:
- Földes László építész;
- Mengyán András képzőművész, designer;
- Lajos Józsefné matematikatanár, matematika tantárgyi szakértő;
- Roska Botond, neurobiológus, egyetemi tanár,
- Salamon Beáta, népzenész, előadóművész, tanár;
- Betlen János televíziós műsorvezető;
- Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakozó, sportvezető;
- Temesi Ferenc, író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró;
- Rúzsa Magdolna, énekes, dalszerző;
- Rudolf Péter színművész, színház- és filmrendező és a
- Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), 100 tagú gyermekkórus és 40 tagú ifjúsági szimfonikus zenekar.
Szerző
Friss
- Lázár György igyekszik rendet vágni a Keleti Ágnes halálát meglovagolni akaró fideszes politikusok között
- Ködevés – a magyar (politikai) értelmiségnek két útja van: az egyik az alkoholizmus, a másik – járhatatlan
- Szanyi Tibor: friss, ropogós gumicsont – Feri ugrik Petire…
- Az ‘akár főbe is lövethette volna’ mintájára Lázár János bevédte az aszfaltra festő Kutyapárt-aktivistát
- Hétfőtől az MVM figyelmeztetés nélkül kikapcsolhatja a gázt és az áramot
- Orbán és testőrei motoros riksával ‘várostnéznek’ – Fűszerezve a pletykás sofőr sztorijaival
- Ujhelyi: Önök mire költötték volna az Orbánék által ablakon kidobott 400 milliárdot?
- Ime a 3 leglustább csillagjegy, pedig erre mostanság igazán nincs idő
- Autós üldözéssel kezdődött, majd hatalmas karambollal zárult a budapesti hajnal
- Újabb botrány egy „kormányközeli” tudományos fokozat körül? – Kaáli professzor borít