Bulvár
Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
Halálos baleset: meghalt egy 16 éves lány, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor az őket szállító autó fának csapódott vasárnap este Zalaegerszeg határában. A jelentések szerint egy 20 éves férfi vezette a kocsit a halálos baleset idején, és összesen öten utaztak benne. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi vezetett a végzetes ütközéshez.
Az autó felcsavarodott egy fára
A balesetről a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Sznopek Veronika tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: egy 20 éves férfi a 7401-es úton szállított négy utast az autójában, amikor egyelőre tisztázatlan okból elvesztette uralmát a jármű felett, a kocsi pedig az úttestről lesodródva felcsavarodott egy fára.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Három utas is a tűzoltók vágtak ki az autóból
A kocsiból a sofőr és egy utas a saját erejéből ki tudott szállni, egyikük sem sérült meg. Három további utast a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból: két fiatal súlyos sérüléseket szenvedett, egy 16 éves lány pedig a helyszínen meghalt.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról számolt be, hogy a zalaegerszegi tűzoltóknak a fát is ki kellett vágniuk, közben pedig az autót elmozdulás ellen biztosítaniuk kellett ahhoz, hogy hozzáférjenek a három bentrekedt utashoz.
(MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’