Sport
Magyar Zoltán a Magyar Torna Szövetség elnöke: Keleti Ágnes védőbástyája volt „a hullámzó magyar tornának”
Magyar Zoltán szerint a csütörtökön elhunyt Keleti Ágnes védőbástyája volt „a hullámzó magyar tornának”. A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke a százhárom éves korában elhunyt, ötszörös olimpiai bajnok tornászra – aki hozzá hasonlóan a Nemzet Sportolója volt – az M1 aktuális csatornának úgy emlékezett: Keleti mindig pozitív életérzést sugárzott.
Az utóbbi években újra itthon élt
„Nagyon szerettük őt és nagyon felnéztünk rá. 1990 után kezdett Magyarországra járni, először ritkábban, aztán egyre többet. Az utóbbi időszakban meg itt élt Magyarországon. Többször találkoztunk, mindig a születésnapján, ha úgy alakult, akkor mindig a lakásán köszöntöttük, és hát nagyon-nagyon örültünk neki. Olyan fantasztikus ember volt, akire csak felnézni és szeretni lehetett”
– fejtette ki az MATSZ első embere. –
„Sokat tett a tornáért. A gyerekek annyira felnéztek rá, és olyan vidámságot adott, hogy fantasztikus.”
A valaha élt legidősebb olimpiai bajnok volt
Keleti Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Magyar szerint sokat adott a magyar tornának.
„Két olimpián összesen öt aranyérmet, három ezüstöt és két bronzérmet szerzett, mindig lehetett rá hivatkozni. Védőbástyája is volt néha a hullámzó magyar tornának: egy olyan személyiség, akiről példát lehetett venni, hogy kérem, a magyar tornának ötszörös olimpiai bajnoka van”
– vélekedett Magyar Zoltán, aki szerint Keleti az egészséget és a vidámságot képviselte, ezáltal az egész magyar tornát segítette.
Szerző
Friss
- Ez az új kedvenc mémoldalunk! – kommentelték Nagy Márton -aki ugye nem humorista- matekját
- Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
- Egy teljes éves kampánnyal igyekszik rendbe hozni megtépázott tekintélyét a Református Egyház
- Magyar György: „Színház az egész világ” – Magyar Péter pedig kétségkívül az egyik főszereplő
- Szuverenitást Németországnak!
- Ezt keresem Indiában… – Orbán üzent, ha már ‘lebukott’
- Megőrült az időjárás – Tavasz a télben, de meddig?
- A Duna Tv-n még mindíg a bukott Bese Gergő atyát tolják
- Vidéki Prókátor: a hétvége mérlege, avagy így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán
- Bayer a Fidesz nevében Fábrynak: Kossuth-díjat, mire? ‘Amióta kormányzunk, egyszer sem állt ki mellettünk’