Kerítésen innen
Járatfejlesztés az ország fideszes alternatív fővárosának, Debrecennek a repülőterén
2024-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. A munka eredményeképp a Wizz Air a nyári időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait.
Irány Ciprus és Larnaka
Az új évben a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es, vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával.
A járatfejlesztések célja – a felmerülő utazási igények figyelembevétele mellett – egyrészt a légikikötő régiós vezető szerepének kialakítása, másrészt olyan célállomások elérhetővé tétele, melyek új kapukat nyitnak hazánk számára a globális légiközlekedésben.
Ezen törekvések eredményeképpen a Wizz Air a nyári menetrendi időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Határ (szó szerint) a csillagos ég
A járatok bővítésének lehetőségeiről a repülőtér menedzsmentje további folyamatos tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal. A vezetés határozott célja, hogy a 2025. március 30-al induló nyári szezon kínálata a jövőben további új járatokkal is kibővítésre kerüljön.
A tárgyalások során ugyanakkor a szezonális kínálat fejlesztése mellett az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is jelentős hangsúlyt kap.
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?