Banánköztársaság
Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
Vitályos Eszter esetében fideszesre kellett lefordítani a címben szereplő Csurka-mondatot, ezért lecseréltem az eredeti „szakértelem” szót „tájékozottságra”, hiszen bebizonyosodott: a kormányszóvivő asszony jó pártkatonaként maga sem hajlandó a túloldalról tájékozódni, pedig a munkája miatt nem ártana.
Egymillió négyszázezer megtekintés (mínusz 1, Vitályos Eszter)
Elkészült és már megjelenése napján nagyot ment a Direkt36 filmje az Orbán család meggazdagodásáról. A kormányszóvivő pénteken a Hír TV Napi aktuális című műsorában nyilatkozott, ahol ez is szóba került. Vitályos elmondta, hogy
még nem látta a filmet, de ha lesz rá ideje, mindenképpen meg fogja nézni, majd kitért arra, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságában a titkosszolgálatok információi alapján felmerült, hogy vannak különböző szervezetek, amelyek megpróbálják befolyásolni a magyar politikát.
-idéztük tőle. Milyen fontosabb dolga lehet a kormányszóvivőnek, amikor egy dokumentum film ízekre szedi az általa, mint „száj” által képviselt kormányt, mint annak megnézése? Mert szerintem semmi. Annyira azért tájékozott volt egy általa „nem látott”(?) műről, hogy azt a múlt évi Fico és Trump elleni gyilkos merényletekhez hasonlítsa:
igen, azok gyilkossági kísérletek voltak, de hozzátette „vannak fokozatai nyilván a dolgoknak”.
Úgy persze könnyű, kedves Vitályos Eszter és a vele azonosan gondolkodók, ha az ember a véleményét nem hajlandó kitenni az ellenoldal próbájának.
Nem mellesleg
Úgy tűnik, elfogytak Arthur Finkelstein, a Fideszt győzelemre vezető főideológus halála után hátrahagyott jegyzetei, a saját kútfő meg sekélyes, így azután nagy a kapkodás, de mostanában mintha szinte mindig mellé nyúlnának.
Milyen jövő vár így a Dinasztiára?
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen