Kerítésen innen
Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket
Emmanuel Macron francia elnök televíziós beszédet tartott, amelynek fő motívuma, hogy a megváltozott világban – többek között az Egyesült Államok módosuló politikája miatt – Európának és Franciaországnak új és az eddigieknél jóval nagyobb szerepet kell vállalnia.
A világ egyre brutálisabbá válik
„Franciaországnak egyedülálló szerepe van a jelen politikai helyzetben, a nagy bizonytalanság idején, amikor a világ a legnagyobb kihívásokkal néz szembe. Ki hiheti, hogy a mai Oroszország megáll Ukrajnánál?”
– jelentette ki a francia elnök. Az „orosz fenyegetéssel” szemben Emmanuel Macron „további védelmi beruházásokat” tart szükségesnek, „adóemelés nélkül”.
A francia elnök, beszédének bevezetőjében azt mondta, hogy a franciák jogosan aggódnak a nemzetközi helyzet miatt, mivel az ukrajnai háború „ugyanolyan intenzitással folytatódik”, az Egyesült Államok kevésbé támogatja Ukrajnát, és kétséget hagy afelől, hogy mi történik majd ezután, miközben „vámokat szándékozik kivetni az Európából származó termékekre”.
A világ egyre brutálisabbá válik, és a terrorizmus fenyegetése változatlanul fennáll. Összességében azt kell mondanunk, hogy a jólétünk és a biztonságunk bizonytalanabbá vált– fogalmazott.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Továbbra is Ukrajna mellett
Az európai országok igyekeznek növelni a védelmi kiadásokat és fenntartani az Ukrajnának nyújtott támogatást – emelte ki a francia elnök, aki beszédében megpróbálta csillapítani a választók aggodalmát az új amerikai kormányzat által a nemzetközi rend felforgatásával kapcsolatban.
Bejelentette: a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában. Ez előtt méltatta „a szilárd, tartós és ellenőrizhető béke (…) tervét, amelyet az ukránokkal és számos más európai partnerrel közösen dolgoznak ki”. Az ukrajnai béke „szükségessé teheti európai erők” telepítését az országba, amelyek „nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, a béke aláírása után ott lennének, hogy garantálják annak teljes körű betartását”.
Szeretném hinni, hogy az Egyesült Államok mellettünk fog állni, de készen kell állnunk arra, ha ez nem így lesz. Nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket; teljes, szuverén és ízig-vérig francia
– folytatta az államfő, hozzátéve: 1964 óta mindig is szerepet játszott az európai béke és biztonság megőrzésében.
A lényeg!
„A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására reagálva úgy döntöttem, hogy megnyitom a stratégiai vitát arról, hogy elrettentő eszközünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen”
– jelentette be Macron, leszögezve, hogy bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök kezében volt és marad.
(via lemonde.fr, a Blikk nyomán.)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz