Sport
Szoboszlai Dominik sértődött nyilatkozata
Szoboszlai Dominik ahelyett, hogy szomorúan elemezné a vasárnapi, törököktől elszenvedett 3-0 okait, terel, magyarázkodik. Ez, akár szimpatikus, akár nem a pasas, jogos reakció a részéről, de az, hogy letolja a szurkolók egy részét is, már túl megy minden határon.
„Ha az a volna ott nem lett volna”
A csapatkapitány szerint, ha a szerencse nem pártol el mellőlük, már az első félidőben 3-0-ra vezethettek volna, de nem így lett:
„De úgy gondolom, a szerencséért tenni kell. Az elmúlt években megcsináltuk, tettünk érte, felénk fordult. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, mindenkinek, saját magamat is beleértve és kitalálni nyárra egy olyan „bármit”, ami előrevisz minket és a vb-selejtezőkön segíteni fog”
– mondta a Liverpool világklasszisa azt hangsúlyozva, hogy olyan játékosokra van szükség, akik negyven év után a világbajnokságon szeretnének szerepelni.
Miben vagyunk a legjobbak?
Vissza kell térni ahhoz, amiben a legjobbak vagyunk:
„hogy ez mi, azt pontosan nem tudom megfogalmazni, de stabilitásra van szüksége a csapatnak, hogy mindenki tudja, mi a feladata, hogy küzdjünk minden labdáért és a párharcokból ne vesztesként jöjjünk ki. És akkor a szerencse is mellénk fog állni”
Végezetül lássuk azt a szégyenletes, vagdalkozó mondatot, ami ha Szoboszlai nem Magyarországon szocializálódik, ahol mindig mindenben „más” a hibás, alighanem el nem hagyja el a száját:
„akik akkor nem szurkolnak nekünk, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk”
-mondta a Nemzeti Sport videójában a Nemzetek Ligája A divíziójából kiesett csapat kapitánya a vereséggel kapcsolatban.
(Nemzeti Sport/ MTI)
Itt hívjuk fel a „csodacsatár” figyelmét egy bizonyos Hofi Géza örökbecsüjére:
A közönséget, nem le#@szni, hanem meg#@szni kell.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak
- Az elnök, aki gyanús lett
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!