Connect with us

Bulvár

Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar

vihar
Megosztás

Heves viharok, zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. hétfő délután Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar vármegye területére.


Frissítés

Megbénult a közlekedés a Balatonnál és leállt a Liszt Ferenc repülőtér is

Az átvonuló vihar a Balaton északi és déli partján is károkat okozott a felsővezetékben, emiatt jelentős változásokra, pótlóbuszos közlekedésre kell számítani. A fennakadás végéig a Balaton északi és déli partján valamennyi vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető – olvasható a Mávinform holnapján.

Hétfőn kora délután

Előbb Somogy, Baranya, Tolna és Fejér vármegye egyes járásaira adott ki másodfokú riasztást a HungaroMet Zrt., majd ahogyan a vihar északkelet felé haladt, a fővárosra és több, az agglomerációban lévő járásra is, a hevesebb zivatarok veszélye miatt.

A vihar továbbhaladásával később már a Dunától keletre lévő járásokra is kiadták a másodfokú riasztást, miközben a nyugati országrészben elsőfokúra mérsékelték, illetve megszüntették.

Harmadfokú digyelmeztetés van érvényben

A HungaroMet ezt követően szinte a teljes Tiszántúlra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztást.

Hétfő éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Másodfokú a figyelmeztetés Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A Dunától keletre eső vármegyékben pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.
Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméternyi csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránkénti 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre.

Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.

 

vihar,

kép,

Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása.

Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok

A hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.
A Hungaromet, azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérték továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.

Ezeket látta már?

vihar

Szerző