Kerítésen innen
„Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata

2025 áprilisának végén elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével kapcsolatos törvénymódosítást. A szavazáson 136 képviselő voksolt a módosítás mellett, 40 ellene, tartózkodás nem volt.

Emlékeztetőül, hiszen azóta annyi víz lefolyt a Tiszán…
A Hidvéghi Balázs és Juhász Hajnalka fideszes képviselők által márciusban benyújtott javaslat arra kötelezi az EP-képviselőket, hogy ugyanolyan vagyonnyilatkozatot adjanak le, mint a magyar Országgyűlés tagjai:
tételesen fel kell sorolniuk az ingatlanjaikat, a nagyértékű ingóságaikat, a vagyontárgyaikat, és a megtakarításaikról is be kell számolniuk a jövőben. A sajátjuk mellett a családtagjaik vagyonnyilatkozatát is le kellene adniuk a Nemzeti Választási Irodának, ám ezek nem lesznek nyilvánosak.
A módosítás másik sarkalatos pontja, hogy a
vagyonnyilatkozati törvény megsértésének megállapításával megszűnhet az érintett EP-képviselő megbízatása. Ha a képviselők nem megfelelően vagy egyáltalán nem adnak le vagyonnyilatkozatot, és a Nemzeti Választási Bizottság jelzése után sem korrigálnak, akkor az NVB jelezheti az Európai Parlamentnek, hogy a tagállami szabályok szerint megszűnik a képviselő megbízatása.
Bár a kormánypártok ezt hivatalosan soha nem kommunikálták, valószínűsíthetően Magyar Péterre szabták az új jogszabályt, aki a Tisza Párt színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot (és ezzel mentelmi jogot) a tavaly júniusi EP-választáson.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

Íme…
„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát. A honlapunkon mindenki letöltheti és megtekintheti, elemezheti az információkat. A harcosok lehet csalódni fognak. A propagandának jó vergődést! Phileas Fogg után szabadon, utolsóként a hatóság is megkapja a hivatalos példányokat a holnap déli határidő előtt egy perccel…”
-írta közösségi oldalán Magyar Péter csütörtökön este. Aki nem akar kattogtatni, annak idemásoltuk:
Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény 9/A. § paragrafusában meghatározott rendelkezés szerinti európai parlamenti képviselők vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozata, 2025. július
A kommentekből…
„Deutschét hol lehet megnézni ?”
„Ugyan ilyen vagyon nyilatkozott várunk a NER-es elitől!!!!”
„Legyen inkább 5-10 perccel előtte; nehogy „véletlen” lefagyjon a rendszer… „
„Senkinél nincs 42 ingatlan? Ez így uncsi 😅 miből ír cikket a mandíner?”
„Holnap lehozza a Mandiner, hogy kinyomozták a vagyonnyilatkozatokat..”
„ezzel a határidő előtt 1 perccel dologgal óvatosan, „véletlenül” pont dugóba kerültök / pont nem megy a net / pont akkor akarja Erdősiné az ismerőseivel leadni a sajátját, satöbbi, aztán határidő után 1 perccel lesz belőle, és már indul is a „Magyar Péter nem adta le határidőre” című, minden bizonnyal jó előre begyakorolt mutatvány”
„Ez egy gondosan megkomponált önigazolás-darab, amit színpadra írt, rendezett és főszerepben előadott Magyar Péter. Egy ember, akinek a legnagyobb rajongója – saját maga. De ahogy mondani szokás: Minél hangosabban csapkodják az igazság zászlaját, annál biztosabb, hogy takarni akarnak vele valamit.”
„Azt valaki magyarázza már el nekem,hogy ha egy EP képviselő elrontja a bevallását az komoly szankciót / büntetést kap míg az országgyűlési ha kihagy mondjuk 1 milliardot az semmit ?!”
„‘bohár dani’ legyen a talpán aki ezekből a nyilatkozatokból tud valami Megafonos tik-tok videót kanyarintani”
„Az angol nyelvűeket nem értem, Deutsch Tamás lefordítanád nekem?”
„A fideszes és DK-s képviselőkét hol lehet megnézni? Ja, és a mihazánkos Borvendégét?”

Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára