Sport
Magyar győzelem fekvenyomásban
A hazai erőemelők rendre kiválóan teljesítenek a nagy nemzetközi versenyeken. Most a fekvenyomás lett sikeres.
A hazai szövetség 1996-os alapítása óta a válogatott versenyzők idén megszerezték a 100. aranyérmet a különböző világ- és Európa-bajnokságokon.
A magyar indulók ezúttal a málagai Európa Kupán indultak, ahol három érmet szereztek. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Berke Lóránd fekvenyomás, míg Opra Gergő (105 kg) erőemelés aranyérmese lett a rangos nemzetközi viadalon. Nemes Róbert (83 kg) ugyancsak fekvenyomásban indult és ezüstérmes lett.
Berke Lóránd a 105 kilósok között indult
A vésztői emelő 177,5 kilóval kezdett, majd kinyomta a 180 és a 185 kilogrammot is, és ezzel az első helyet szerezte meg. A vésztői versenyző elmondta, ebben az évben még több fontos megmérettetésre készülnek.
„Jövő héten egy temesvári nemzetközi versenyen indulok, majd december 16-án rendezik meg a fekvenyomó magyar bajnokságot Békéscsabán. Arra készülünk gőzerővel” – mondta Berke Lóránd.
Még több sport: Ökölvívó bajnokság a Madárfészekben
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…