Állati
2018. április 8. 06:00 – Eldördült a startpisztoly
Dan Millman kortárs amerikai író: Az, amit majd teszel, így vagy úgy, de formálni fogja a jövődet. Ez a választás hatalma.
Nem mi mondtuk!
- Winston Churchill politikus: A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.
- Dan Miller: Ha két ember kinéz egy cella ablakán, az egyik sarat lát, a másik a csillagokat.
- Losonczi Ágnes szociológus: Kinek-kinek természetesen megvan a maga felelőssége azért, hogy miként vezeti életét, de ezt behatárolja, hogy mennyiben adatott meg számára a szűkebb vagy tágabb „szabadságsávon” a cselekvés és a választás szabadsága. S korlát még itt is van, hiszen nem választhatunk ősöket, családot, génállományt, országot.
- Boldogkői Zsolt molekuláris biológus: A mai világban a szürke dolgokat fekete-fehérnek láttatjuk, a valóban fekete és fehér dolgok közötti választás viszont elmaszatolódik. Bizonyos esetekben el kell dönteni, hogy melyik állítás a helyes, hiszen kizárják egymást. Más esetekben viszont az egyensúly, a középen állás, a kompromisszum a fontos. Csak ne keverjük a relevanciákat. A homeopátia és a tudomány között választani kell, a politikában viszont kompromisszumra lenne nagy szükség manapság.
- Makai Rita írónő: Mindig adódnak lehetőségek az életben, amiket vagy észreveszünk, vagy nem. Hogy milyennek látjuk a körülöttünk lévő világot, egy választás, mivel a külső világunk mindig a belső kivetülése.
Tovább is van mondjuk még:
- Hegedűs D. Géza színész: Véghelyzetekben ismerszik meg az emberi minőség; akkor, amikor választás elé állítják az embert.
- Jamie Ford amerikai író: Az életben a legnehezebb választás nem az, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hanem az, hogy mi a helyes és mi a még helyesebb.
- Guillaume Musso francia író: Minden emberben ott van a jó és rossz is. (…) Egyesek, választás révén vagy kényszerből, a legrosszabbat hozzák ki magukból.
- Csernus Imre pszichiáter: A szabadság a választás lehetősége: hazudsz magadnak, vagy őszinte vagy magadhoz. Rajtad múlik minden.
- Hankiss Elemér: Minden választás a szabadság pillanata, mert akkor az összes többi életemet megölöm, bezárom a kaput mögöttük.
Szerző
Click to comment
Friss
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent