Connect with us

Sport

A Barcelona és a Manchester City is kiesett

Megosztás

A Liverpool kettős győzelemmel, míg az AS Roma a Barcelona 3-0-ás legyőzését követően idegenben rúgott góllal jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Az olasz fővárosban reménytelennek látszó helyzetből, 1-4-ről kezdte a mérkőzést az AS Roma, ám az már az első pillanattól érezhető volt: hisz abban, hogy ledolgozhatja a hátrányát a Barcelona ellen.

Az olaszok rögtön nagy iramban vetették magukat a küzdelembe, már a hatodik percben be is talált a Roma, amikor De Rossi kiugratásából Dzeko szép gólt szerzett. Ez tovább tüzelte a hazaiakat, míg a Barca nem változtatott kényelmes játékán, így az első félidőben végig a Roma volt a jobb, és több nagy helyzetet is kialakított, igaz, valamennyit ki is hagyta.

A szünet nemcsak az összeállításokban nem hozott változást, a csapatok futballja is ugyanaz maradt a második félidőre, a házigazda elképesztő energiákat mozgósítva ment előre, a Barcelona pedig enerváltan, veszélytelenül játszott. A római fölény aztán az 58. percben újabb góllá érett, a Piquet Dzeko elleni szabálytalansága miatt megítélt büntetőt De Rossi lőtte be magabiztosan.

A Barcelona érezhetően teljesen összezavarodott, a Roma pedig fáradhatatlanul zakatolt tovább

A hajrára kanyarodva, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után Manolasz jól érkezett a rövid oldalra és gyönyörűen csúsztatott a kapuba.

Embed from Getty Images

Az Olimpiai Stadion szinte felrobbant a továbbjutást ígérő gólt követően, s talán ez ébresztette fel a vendégeket is, akik a következő öt percet meghajtották, de képtelenek voltak igazán nagy helyzetbe kerülni. A négyperces hosszabbításban a Roma okosan játszott, megőrizte előnyét, amivel óriási bravúrt bemutatva bejutott az elődöntőbe. Ez 1984 óta először sikerült neki.

Az euforikus ünneplés után a Roma vezetőedzője és csapatkapitánya válaszolt az újságírók kérdéseire

„A csapat erőssége, hogy mindig előre nézünk, soha sem hátra. Mindig a következő célra koncentrálunk, a hétvégén derbi vár ránk a Lazio ellen” – kezdte az eredményhez képest higgadt nyilatkozatát a 48 éves tréner, akinek a mostani az első szezonja a BL-ben.

Eusebio De Francesco sokakat meglepett a visszavágóra választott taktikai formációjával: 3–4–1–2-es hadrendben küldte pályára csapatát, Radja Nainggolant trequartistát játszott Patrik Schick és az első gólt szerző, illetve gólpasszt jegyző Edin Dzeko mögött.

A vereségek után vállalom a felelősséget és elfogadom azokat az olykor gyalázatos reakciókat, amelyek a közösségi oldalakon zúdulnak rám, de cserébe a győzelemért is jár az elismerés. Azért döntöttem így, gyorsabban tudjunk védekezésből támadásba átmenni, de a sorsdöntő faktor valójában a játékosaim hozzáállása volt.”

„Bár a Serie A-ban is remek mérkőzéseket játszottunk, ez az a mérkőzés, amiért záporoznak ránk a dicsérő szavak, pedig az idény kezdete óta nagyon keményen dolgozunk” – mondta.

„Természetesen hiszünk abban, hogy ott lehetünk a Bajnokok Ligája döntőjében. Miért ne tennénk? Senki sem gondolta, hogy idáig eljuthatunk, de mi ennél is többre vágyunk, egyre magasabbra tesszük azt a bizonyos lécet.”

„Egy ilyen eredmény minden klubnak büszkeséget jelentene, de a Roma esetében ez még nagyobb, tekintve az Európában elfoglalt pozíciónkat” – kezdte nyilatkozatát Daniele De Rossi, a rómaiak második gólját tizenegyesből szerző csapatkapitánya, aki a barcelonai odavágón még öngólt vétett.

„Tudtuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de volt bennünk hit. Az első mérkőzésen éreztük, hogy magas szinten futballozik a Barcelona, de nem olyan elsöprően, mint évekkel ezelőtt. Öngólokat lőttünk, akadtak kétes ítéletek, a meccs képe nem tükrözte a 4–1-es végeredményt.”

„Hosszú utat tettünk meg a barcelonai vereségtől a 3–0-s győzelemig. Hatalmas elismerés jár az edzőnknek, mert az ő agyából pattant ki ez az új formáció, a fejünkbe verte és így képesek voltunk a csodára.”

„Ez életem egyik legboldogabb napja. A szurkolók lelkesedése már a kezdő sípszó előtt megérintett, azt mondtam a társaimnak, ha ők hisznek bennünk, nekünk is muszáj lesz. A legrosszabb, ami történhetett, hogy nem jutunk tovább. Ehelyett az elképzelhető legjobb véget ért számunkra az este.”

„Egy nagyon fontos lépést tettünk, de nem elégszünk meg ennyivel, nem gondoljuk úgy, hogy elértük a maximumot.”

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

AS Roma-FC Barcelona 3-0 (1-0)
Róma, Olimpiai-staidon, 56 580 néző. Vezette: Clement Turpin (francia)
Gól: Edin Dzeko (6.), Daniele De Rossi (58., 11-es), Kostas Manolas (82.)
Roma: Alisson – Manolas, Fazio, Juan Jesus – Florenzi, de Rossi, Kolarov – Nainggolan (El Shaarawy, 77.), Strootman – Dzeko, Schick (Cengiz Ünder, 73.)
FCB: ter Stegen – Nelson Semedo (Dembelé, 85.), Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Sergi Roberto, Rakitic, Busquets (Pacoc Alcacer, 85.), Iniesta (André Gomes, 81.) – Suarez, Messi.

Továbbjutott: az AS Roma, 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Mohamed Salah is bevette Ederson kapuját. Fotó: Imago

Hazai pályán is kikapott a Manchester City

Manchesterben nagy lendülettel kezdett a City, amely az első mérkőzést 3-0-ra elveszítette. Gabriel Jesus révén már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd a folytatásban is nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját és több helyzet is kidolgozott.

A Liverpool nem nagyon tudott labdát szerezni és ezekből gyors támadásokat vezetni, míg a manchesteri csapat kapufát is lőtt, a szünet előtt pedig gólt is szerzett, de azt a bíró les miatt nem adta meg. Az első félidőben a City 13-szor próbálkozott kapura lövéssel, míg a Liverpool csak kétszer.

Bő tíz perc telt el a második félidőből, amikor a vendégek pontosan vittek végig egy kontratámadást és az utóbbi időben nagyszerű formában futballozó, önbizalomtól duzzadó Mohamed Szalah emelésével egyenlítettek, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a párharcot.

A City továbbra is sokat támadott, de a góljával kényelmes helyzetbe került Liverpool eredményesen tartóztatta fel a hazaiakat. A 76. percben aztán Roberto Firmino szerzett labdát és pontosan lőtt a bal alsó sarokba. A City a második félidőben is szerzett egy lesgólt.

A hazaiak dolgát jelentősen nehezítette, hogy Josep Guardiolát a bíró a szünetben kiállította, így a spanyol tréner a lelátóról nézte végig az összecsapás második felét.

A Liverpool 2008 óta először jutott be a BL legjobb négy közé.

Pep Guardiola a szünetben hevesen kérte számon a spanyol sípmestert, aki a reklamálás miatt a lelátóra száműzte őt, ez pedig érezhetően rányomta bélyegét a hazaiak második félidei játékára.

„Csak azt mondtam, hogy Laroy Sané szabályos gólt szerzett. Ezért állított ki. Minden más lehetett volna, ha 2–0-lal megyünk a szünetre” – fogalmazott az BBC-nek a lefújást követően Pep Guardiola, aki még a szerinte részrehajló anfieldi játékvezetésre is utalt nyilatkozatában.

„A Bajnokok Ligájában annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok, hogy döntő jelentősége van a játékvezetésnek” – adott hangot véleményének, míg a BT Sportnak hozzátette: „Különleges figura a játékvezető, szeret más lenni. Bármit látnak az emberek, ő biztos az ellenkezőjét fújja.”

Embed from Getty Images

Guardiola kiemelte, csodálatos tíz hónap van mögöttük, most azonban mentálisan össze kell magukat szedniük hátralévő hat meccsükre.

„Nehéz esténk volt. Főleg ilyen kezdés után. Tálcán kínáltuk nekik a gólt”

– elemzett már Jürgen Klopp.

A német menedzser szerint a City jól döntött, mikor kezdettől fogva felvállalta a rizikót, két-három gólt is berámolhatott volna az első 45 percben, míg csapata nem védekezett jól, és a szerencse sem őket pártolta.

„Őszintén szólva nem voltam felhőtlenül boldog a szünetben – így Klopp, aki azért látott biztató jeleket is. – A játékrész utolsó akciója mintaszerű kontra volt. Később hasonlóból szereztünk kettőt. Ez a meccs nem a tökéletességről, hanem az eredményről szólt.”

A szakember úgy véli, az döntött a javukra, hogy tudtak élni lehetőségeikkel, és bár nem ez volt a legjobb meccsük, megérdemelték a továbbjutást.

Manchester City-FC Liverpool 1-2 (1-0)
Manchester, Etihad-stadion, 52 461 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Gól: Gabriel Jesus (2.), illetve Mohamed Salah (56.), Roberto Firmino (76.)
ManCity: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte – Fernandinho – Bernardo Silva (Gündogan, 74.), De Bruyne, Silva (Agüero, 66.) – Sterling , Gabriel Jesus, L. Sané.
Liverpool: Karius – Alexander-Arnold (Clyne, 83.), van Dijk, Lovren, Robertson – Wijnaldum – Oxlade-Chamberlain, Milner – M. Salah (Ings, 89.), Roberto Firmino (Klavan, 81.), S. Mané.

Továbbjutott: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

(Forrás: BBC, BT Sport, M4 Sport, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük