Connect with us

Sport

A bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott

a női vízilabda-válogatott
Megosztás

A címvédő magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért játszhat a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, mivel a szerdai elődöntőben 8-7-re kikapott a holland csapattól.

Két és fél évvel ezelőtt a belgrádi Európa-bajnokságon kétszer is találkozott a két csapat, a csoportkör nyitányán a hollandok 14-10-re nyertek, a döntőben azonban Bíró Attila együttese 9-7-re diadalmaskodott, ezzel kijutott a riói olimpiára, amelyről végül a hollandok lemaradtak. A legutóbbi összecsapásokon ugyanakkor holland sikerek születtek: a világligában otthon 7-6-ra, Budapesten 10-5-re nyertek, míg Rotterdamban felkészülési mérkőzésen július elején 10-6-ra győztek.

A belgrádi fináléhoz képest mindkét csapat alaposan kicserélődött, a magyaroknál hat, a hollandoknál hét olyan játékos ugrott vízbe, akik a szerbiai kontinensviadalon is képviselték hazájukat.

Bíró Attila a himnuszok után még egy biztató pacsit adhatott tanítványainak és kollégáinak, ezt követően azonban eltiltása miatt a LEN egyik alkalmazottja erélyesen a lelátóra parancsolta a kapitányt.

Mindkét csapat parádés védekezéssel kezdte a találkozót, a hollandok szoros emberfogással, a magyarok kiváló zónázással hozták zavarba a támadókat. Az első magyar emberelőny ugyan kimaradt, de Illés akcióból megszerezte a vezetést. A válaszra nem kellet sokat várni, Van der Sloot klasszis kapáslövéssel egyenlített. A hollandok az első előnyük előtt időt kértek, és értékesítették is így a fórt. A magyarok a dudaszó pillanatában egyenlíthettek volna, de Keszthelyi nem tudta bepofozni a kipattanót (2-1).

Furcsa jelenet után növelte előnyét a holland csapat

Visszaúszás közben Csabait állították ki, de Gyöngyössy rosszul értelmezte a játékvezetők jelét és azt hitte, neki kell kiúszni, ezzel kettős előnyhöz juttatta a hollandokat, akik nem is hibáztak. Két magyar emberelőny is kimaradt, Aarts a kapuban parádézott. A magyar válogatott Keszthelyi csodálatos “elsüllyesztős” góljával csökkentette hátrányát. Van der Sloot hibázott ötméterest, azonban a kontra-kiállítás kombináció már sok volt a magyaroknak, ekkor Sevenich húzta be a fórt.

Azonnal jött a válasz: Parkes centerből csavart a hálóba. Újabb kontrát élt túl a magyar csapat, majd elől Illés második “pókhálós” góljával egyenlített. A nagyszünet előtt az utolsó ütés azonban a hollandoké volt, hét másodperccel a dudaszót megelőzően emberelőnyből találtak be (5-4).

Keszthelyi Rita – MTI Fotó: Illyés Tibor

Rögtön emberelőnnyel kezdhette a harmadik negyedet a magyar válogatott,

de nem tudta jól végigjátszani a fórt, viszont a hollandok sem tudtak túljárni a túloldalon Gangl eszén. Komikus jelenet után – egymás mellett úszott el két magyar, a labdára pedig lecsapott egy holland – növelte előnyét a holland válogatott, majd emberelőnyben Megens is betalált, ezzel rendkívül nehéz helyzetbe került a címvédő magyar csapat. Ötven másodperccel a játékrész vége előtt “meccslabdához” jutott Hollandia, de Gangl nagyot védett emberhátrányban, az ellentámadásból pedig Gurisatti lőtt a hálóba (7-5).

Ezzel visszajött a meccsbe a válogatott

Szücs emberelőnyös góljával minimálisra csökkentette hátrányát a zárónegyed elején, de az egyenlítés elmaradt, mert kimaradt az újabb fór, amit a túloldalon viszont a hollandok értékesítettek (8-6). A rivális ezután lezárhatta volna az összecsapást, de a labda a kapufán csattant, a magyar válogatott pedig Leimeter góljával újra felzárkózott. Csabai szerzett gyönyörűen labdát létszámhátrányban, elől azonban nem “kapta meg” kiállítást. A hollandok a német játékvezető révén újabb kontrához jutottak, jó másfél percet lepörgethettek az időből, s még egy ziccert is elrontottak.

A magyarokhoz 28 másodperccel a vége előtt került vissza a labda újra, de a gyönyörű figura végén Gurisatti csavarása a kapufán csattant.

Vízilabda Európa-bajnokság, nők, elődöntő:

Hollandia-Magyarország 8-7 (2-1, 3-3, 2-1, 1-2)
Barcelona, Piscines Picornell, v.: Mauss (német), Peris (horvát)
Gól: Van der Sloot, Megens 2-2, Koolhaas, Stomphorst, Sevenich, Rogge 1-1, illetve Illés 2, Keszthelyi, Parkes, Gurisatti, Szücs G., Leimeter 1-1.

Szücs Gabriella (hátul) és a holland Vivian Sevenich a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság női tornáján az elődöntőben játszott Magyarország–Hollandia mérkőzésen – MTI Fotó: Illyés Tibor

Bíró Attila: jó lett volna ma megszerezni azt az érmet

“Szörnyű volt onnan fentről ilyen tehetetlenül nézni, ugyanakkor sajnos jól lehetett látni a hibákat az első félidőben” – nyilatkozta az olaszok elleni negyeddöntőben kiállított, ezért szerdán a lelátóra száműzött szakember, aki szerint az első két negyedben több nagy helyzetet is kihagytak, ez pedig lehetőséget adott a hollandoknak arra, hogy elhúzzanak. “Ha nem mennek el két-három góllal, és mi vezetünk, akkor ez a csapat soha az életben nem ver meg minket”– tette hozzá.
“A végén erőlködtünk, visszajöttünk a meccsbe, volt néhány furcsaság is, de az eleje miatt nem biztos, hogy győzelmet érdemeltünk volna” – mondta Bíró Attila, aki a rengeteg kontra-ítélet miatt is feszült volt: “Nem tudok azzal mit csinálni, ha a német játékvezető keresztbe fúj egy három a kettő elleni lefordulásnál…”

A szövetségi kapitány ugyanakkor kiemelte, nagyon sok hibát követtek el a játékosok: “Sajnos fentről nagyon jól lehetett látni, hol voltak azok a pontok, amiket nem használtunk ki, ez volt a kulcs.”

Bíró Attila hangsúlyozta, továbbra is az érem a cél: “Éremért jöttünk, amihez viszont szögezzük le, ennél több kell. Bíztam benne, hogy ma meg tudjuk szerezni azt az érmet, de ha ma nem, akkor majd holnapután.”

A kétgólos Illés Anna ugyancsak azt emelte ki, hogy a hollandok már az elején elmentek:

“Sajnos csak az első gólnál vezettünk, utána mentünk az eredmény után, hiányzott a plusz egy gól, ami lökést adott volna. Sokszor ott volt a lehetőség, de nem tudtunk élni vele.”

A magyar játékos rendkívül szimpatikusan nyilatkozott a bíráskodásról: “Nem jöttek jókor a kontrák, az biztos, de az olaszok ellen sem minket segített a játékvezetés. Egyszerűen annyival jobbnak kell lenni az ellenfélnél, hogy ne a bírókon múljon”. Hozzátette, nagyon szeretne éremmel hazatérni: “Mindenféleképpen pozitív lenne éremmel hazautazni, ez önbizalmat adni a lányoknak a további évekre is.”

A Bíró Attila helyett meccselő Tóth László elmondta, rengeteg hibát követtek el a találkozó elején, az pedig, hogy utolérjék a hollandokat, óriási energiákat emésztett fel.

“Talán ezek a tartalékok hiányoztak akkor, amikor lett volna esélyünk megfordítani a mérkőzést” – mondta a szakember, egyúttal hangsúlyozta, a hibák a játék részei, és egyetlen játékost sem hibáztatnak, mivel mindent kiadtak magukból a lányok. “Egyetlen góllal kaptunk ki egy nagyon erős holland válogatottól, el kell fogadnunk, hogy a hat legjobb csapat között egy-egy gól dönthet, az egyik nap az egyik, a következőn a másik javára.”

Magyarország-Spanyolország a bronzéremért

A görög válogatott meglepetésre 11-9-re legyőzte a házigazda spanyol csapatot szerdán a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornájának második elődöntőjében.

A magyar válogatott így a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal játszik majd a bronzéremért pénteken 20.30-tól. A két együttes a torna első napján is találkozott egymással, akkor a házigazdák 13-9-re nyertek.

A görög csapat története harmadik Európa-bajnoki fináléjára készülhet, és először nyerhet Eb-aranyérmet.

Vízilabda Európa-bajnokság, nők, elődöntő:

Görögország-Spanyolország 11-9 (1-1, 4-1, 4-4, 2-3)
Hollandia-Magyarország 8-7 (2-1, 3-3, 2-1, 1-2)

Péntek

A 7. helyért:
Németország-Franciaország 16.45

Az 5. helyért:
Olaszország-Oroszország 18.15

Bronzmérkőzés:
Magyarország-Spanyolország 20.30

Döntő:
Hollandia-Görögország 22.15

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Bejutott a legjobb négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük